A németországi Frankfurt nagyvárosi körzetében egy állami iskola tanárai a három böjtölő diákra való tekintettel a többi diáknak is megtiltották az ivást.
Március 10-én kezdetét vette az iszlám vallás szerinti szent hónap, a ramadán, melnyek alkalmából egy általános iskolai tanárpár megtiltotta az ötödikes diákoknak, hogy vizet igyanak az osztálytermükben, tekintettel néhány böjtölő muszlim diákra.
A ramadánt tartó muszlimok napkeltétől napnyugtáig kötelesek tartózkodni az evéstől és ivástól, beleértve a vizet is.
Egy apa, akinek a lánya az ivási tilalmat elrendelő egyik tanár tanítványa, a NiUS német hírportálnak elmesélte, hogyan értesült arról, hogy mi történt az osztályteremben.
"Vacsoránál mindig arról beszélgetünk, hogy milyen volt a nap. Megkérdeztem a lányomat, mi újság volt az iskolában. Akkor elmondta, hogy két tanár megtiltotta a diákoknak, hogy az órán igyanak, mert a 27 gyerek közül hárman böjtölnek"
- mondta.
Normális körülmények között - folytatta az apa - az iskolásoknak az asztalukra helyezik a vizes palackokat, és akkor isznak amikor akarnak.
"A kinti folyosón mindig feltölthetik a palackokat, ott van egy vízadagoló"
- tette hozzá.
"A feleségem és én "furcsának találtuk ezt a bejelentést"
- folytatta az apa.
"Egyrészt az ötödikes gyerekek 10 és 11 évesek. Még a vallásos muszlimok esetében is csak 14 éves kortól érvényes a böjtölési kötelezettség. És az, hogy 24 gyereknél három gyereket kell figyelembe venni, amikor alapvető fizikai szükségletekről van szó - ez egy furcsa beavatkozás".
A szülők közölték a lányukkal, hogy a tanárnő ramadán-parancsa ellenére is menjen és igyon vizet, amikor csak szomjasnak érzi magát.
A tanárok által kiadott közlemény nem az egész iskolára kiterjedő utasítás a lány szerint, aki a NiUS-nak elmondta, hogy vannak barátai, akiknek nem tiltották meg az ivást.
Az iskola egyelőre nem válaszolt a sajtó megkeresésére, és egyelőre nem tudni, hogy a szóban forgó tanárokkal szemben az iskola vezetősége fog-e fegyelmi eljárást indítani.
Frankfurt, Németország egyik kulturálisan és etnikailag legváltozatosabb városa, ahol a lakosság fele, és a fiatalok többsége migrációs háttérrel rendelkezik, idén az első német város volt, amely a ramadán idején ünnepi fényekkel világította meg utcáit - ez a lépés egyébként a német közvéleményben finoman szólva sem talált kedvező fogadtatásra.
Az RTL által nem sokkal a fények első megjelenése után közzétett közvélemény-kutatásából kiderült, hogy a 45 ezer megkérdezettből 10-ből több mint 9 elutasította a német városokban a ramadáni díszítés ötletét.
(EC)