Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa "lebuzizta" a meleg férfiakat, majd bocsánatot kért

Van, aki szerint csak viccnek szánta.

Ferenc pápa kedden bocsánatot kért, amiért a püspökökkel folytatott megbeszélésen sértő kifejezést használt a homoszexuálisokra.


Az olasz sajtó beszámolója szerint Ferenc pápa zárt ajtók mögött arról tárgyalt a Vatikán püspökeivel a múlt héten, hogy engedélyezzék-e a homoszexuális férfiak felvételét a papi szemináriumokba – számol be az Index.

A pápa állítólag arról is említést tett, hogy egyes szemináriumokban már így is túl sok a „frociaggine”. Ezt a szót a homoszexuálisokra használják negatív értelemben, és nyers fordításban „b*zulást” jelent.

Matteo Bruni, a vatikáni sajtóiroda igazgatója az újsághírek megjelenését követően közölte, hogy Ferenc pápa bocsánatot kér azoktól, akiket sértett a kifejezés használata.

"Ahogyan Ferenc pápa többször is kijelentette: 'Az egyházban mindenki számára van hely. Senki sem értéktelen, senki sem felesleges, mindenkinek van helye'"

– mondta Bruni.

"A pápa soha nem akarta megsérteni a melegeket, és bocsánatot kér azoktól, akiket megbántott ez a kifejezés"

– tette hozzá.

A történtekről először a Dagospia politikai pletykaoldal számolt be, majd a La Repubblica és a Corriere della Sera olasz napilapok, valamint az Adnkronos hírügynökség is megírta. Néhány beszámoló szerint a pápa a becsmérlő kifejezést „viccnek” szánta, és a püspökök körében felháborodást váltott ki.

(Index)

Legfrissebb