Ferenc Pápa: "A transzneműek Isten lányai"

A hiradó.hu beszámolói szerint Ferenc pápa múlt héten Portugáliába látogatott az ott megrendezésre kerülő Ifjúsági Világtalálkozóra, amelyről legutóbbi híreinkben is beszámoltuk.

A repülőgépen adott interjúban a katolikus egyházfő kijelentette:

"Továbbra is fel fogjuk kavarni a állóvizet!"

A 86 éves egyházfő látogatása során találkozott a portugál miniszterelnökkel, és fátimai zarándokhelyre is ellátogatott, ahol a XX. század elején három pásztorgyereknek a katolikus egyház szerint  többször is megjelent "Szűz Mária". A zarándokhelyen tartott imán a reuters beszámolói szerint körülbelül kétszázezren vettek részt.

Másfél milliós tömeg fogadja a katolikus egyházfőt portugáliában - forrás: Reuters

Lisszaboni útja előtt az ANSA nevű olasz hírügynökség szerint a pápa egy transznemű csoporttal folytatott Vatikáni találkozóról is beszámolt, akik állítása szerint sírva fakadtak, amikor elköszönt tőlük.

"Amikor először találkoztam a Vatikánban egy csoport transzszexuálissal, sírva távoztak, mert kezet nyújtottam, csókot adtam nekik."

– számolt be a katolikus egyházfő, majd hozzátette:


"Mintha valami különlegeset tettem volna, de ők Isten lányai"

– fogalmazott a katolikus egyház feje az index beszámolói szerint.