Felmérés: így változott a szekuláris zsidóság október 7 után

Az október 7-i események és az azt követő háború sok szekuláris és szekuláris-tradicionális zsidót közelebb hozott a diaszpóra zsidósághoz – derült ki a Zsidó Néppolitikai Intézet (JPPI) 2024 augusztusi izraeli társadalmi indexfelméréséből.

A felmérés szerint az izraeli szekuláris zsidók 17 százaléka, míg a szekuláris-tradicionális zsidók 21 százaléka érezte úgy, hogy az október 7-i események és a háború közelebb hozta őket a diaszpóra zsidóságához. A jelentés különösen a szekuláris és szekuláris-tradicionális zsidókat vizsgálta.

A válaszadók többsége azonban nem érzett változást a diaszpóra zsidóságához fűződő kapcsolatában: a szekuláris zsidók 76 százaléka a és a szekuláris-tradicionális zsidók 71 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az események nem befolyásolták ezt a kapcsolatot. Mindössze 5, illetve 6 százalékuk pedig azt jelezte, hogy eltávolodott a diaszpóra zsidóságától.

A JPPI a résztvevők zsidósághoz való viszonyulását is vizsgálta. A felmérés szerint a szekuláris zsidók közel ötöde érezte magát távolabb a zsidó vallástól az október 7-i események következtében, míg a tradicionális zsidók csaknem negyede ellenkezőleg, közelebb került a zsidó valláshoz.

A szekuláris zsidók 72 sázaléka úgy nyilatkozott, hogy október 7. nem befolyásolta a zsidósághoz való kötődését, 9 százalékuk viszont úgy érezte, hogy az események közelebb hozták őket a valláshoz. Ugyanakkor 17 sázalékuk arról számolt be, hogy az események eltávolították őket a zsidó vallástól. Ezt részben az is tükrözi, hogy a szekuláris zsidók mindössze 3 százaléka kezdett el több zsidó hagyományhoz kapcsolódó tevékenységet folytatni a történések után, míg 7 százalékuk épprn ellenkezőleg, kevesebbet foglalkozik a hagyományokkal, 86 százalékuknál pedig nem történt változás.

A szekuláris-tradicionális zsidók körében 64 százalékuk nem érzett változást a valláshoz való kötődésében, míg 24 százalékuk közelebb került a zsidósághoz. A gyakorlatban 13százalékuk növelte a vallási tevékenységeit, míg 5 százalékuk csökkentette, 77 százalékuknál pedig nem történt változás.

A felmérés szerint a szekuláris zsidók 23 százalékának "nagyon fontos", míg további 35 százalékuk számára "fontos" hogy gyermekei zsidók legyenek. A szekuláris-tradicionális zsidók körében ez az arány sokkal magasabb: 66 százalékuk számára "nagyon fontos", 26 százalékuknak pedig "fontos", hogy gyermekeik zsidók legyenek.

A felmérés azt is kimutatta, hogy mind a szekuláris, mind a szekuláris-tradicionális zsidók körében jelentős az a nézet, hogy "jó zsidónak lenni" szorosan kapcsolódik az Izraeli Védelmi Erőkben (IDF) való szolgálathoz. A szekuláris zsidók 45 százaléka "nagyon nagy mértékben" egyetértett azzal az állítással, hogy a jó zsidósághoz szükséges az IDF-ben való szolgálat, míg további 28 százalékuk "nagy mértékben" egyetértett ezzel. A szekuláris-tradicionális zsidók körében ez az arány még magasabb: 52 százalékuk "nagyon nagy mértékben", 29 százalékuk pedig "nagy mértékben" egyetértett ezzel az állítással.

A jelentés összességében azt mutatja, hogy az izraeli zsidó lakosság 45 százalékát kitevő szekuláris zsidók túlnyomó többsége megerősítette zsidó identitását a közelmúlt eseményeinek fényében. A felmérés szerint, amikor arra kérték őket, hogy értékeljék zsidó identitásukat egy 1-től 10-ig terjedő skálán, az átlagos válasz egy figyelemre méltó 8,5 pont volt.

A felmérésben 1345 ember vett részt, közülük 960-an vallották magukat "teljesen szekulárisnak" vagy "szekuláris-tradicionálisnak".

(Jpost)