Ugrás a tartalomra

Ez már nem sci-fi: idén koncertet ad Elvis Presley hologramja

Több helyen is szinpadra lép majd.

2024-ben Londonban, Las Vegasban, Tokióban és Berlinben is tartanak egy-egy koncertet, amin a Elvis Presley hologramja lép majd fel - számol be a 444.hu


Az Elvis Evolution névre keresztelt produkcióban mesterséges intelligencia segítségével egy életnagyságú digitális Elvist hoznak létre, amelyet (akit) több ezer személyes fotójából és otthoni videofelvételeiből állítanak össze. Minderről az Elvis Presley hagyaték tulajdonosai, az Authentic Brands Group és a Layered Reality cégek megállapodást kötöttek.

„Ez egy olyan emlékezetes élmény lesz, amely az Elvis-rajongók bakancslistájára kerül világszerte; az emberek beléphetnek Elvis világába és ünnepelhetik rendkívüli zenei örökségét"

– mondta Andrew McGuinness, a Layered Reality vezérigazgatója.

Mindez azután történik, hogy az Abba Voyage című produkció figyelemre méltó sikereket ért el. Ebben a svéd popegyüttes négy tagjának életnagyságú avatárjai „léptek fel” 1979-es valójukban egy erre a célra épített kelet-londoni arénában. Az Abba Voyage első évében több mint 1,3 millió jegyet adtak el, és a hírek szerint hamarosan világkörüli turné is lesz. A 90 perces show és az aréna kifejlesztése 140 millió fontba és hét évbe került. Azóta az amerikai Kiss zenekar is bemutatta saját maguk szuperhősökként ábrázolt avatárjait.

Legfrissebb