Ugrás a tartalomra

Ez a Fidesz győzelem igazából vereség? - Ember Zoltán Levente

A Világnézet című műsorunk legfrissebb adásában Ember Zoltán Leventével beszélgettünk.

A Hit Rádió Világnézet című műsorának legfrissebb adásában Ember Zoltán Levente az Iránytű Intézet elemzőjével beszélgettünk. A választások, a momentum jövője és Csák János lemondása volt a főtéma.

Fidesz győzelme és annak árnyoldalai:
A vasárnapi választások eredményével kapcsolatban Ember Zoltán Levente kifejtette:

"Bőven van olyan eleme ennek a tegnap előtti eredménynek, amelyet a Fidesz sikerként tud kommunikálni."

Ugyanakkor véleménye szerint az eredmények korántsem egyértelműen pozitívak számukra, mivel az önkormányzati választáson több kisebb és közepes méretű városban is vereséget szenvedtek.

Hangsúlyozta, hogy a Tisza Párt erősödése felkiáltójel a kormánypártok számára, hiszen az egymaga a szavazatok több, mint 30 százalékát meg tudta szerezni, amellyel egyértelművé vált, ki a Fidesz egyetlen kihívója.

Az elemző szerint ez nem csak belföldön, hanem külföldről is látható, miután 2019-hez képest a mostani választás után az Európai Parlamentben

"a Fidesz kevesebb képviselőt és kevesebb százalékot tud felmutatni, ami Orbán Viktor érdekérvényesítési képességét gyengítheti."

Momentum jövője:
A Momentum jelentős vereséget szenvedett, egyetlen képviselőt sem tudtak küldeni az európai parlamentbe, ami az elemző szerint lesújtó jövőképet jelez a párt számára. Ember Zoltán Levente úgy látja, a Momentum túlélési esélyei abban rejlenek, ha ebben a helyzetben nem a belharcokra fókuszál és nem váltja le a párt vezetőit olyan új személyekre, akiket nem ismer a politikai közösség.

"A túlélésük egyik záloga, hogyha szorosan fogják a gyeplőt, és kidolgozzák, hogy a magukat liberálisnak valló magyar emberek számára milyen liberális víziót tudnak felmutatni, és a liberális politizálásnak Magyarországon mik az alapkövei."

– részletezte.

Csák János lemondása:
Az elemző reagált Csák János kulturális és innovációs miniszter hétfői lemondására is. Szerinte Csák lemondása várható volt, de

 "minden bizonnyal meg akarták ezzel várni a választásokat."

tette hozzá Ember Zoltán Levente.

Azt is hozzátette, feltehetően az okok mögött a kulturális területen elmaradt eredmények és a forráshiány állhatnak. Az elemző előrevetítette, hogy a következő két évben a kultúra további leértékelődésére lehet majd számítani, miután Hankó Balázs kinevezése technokrata irányba terelheti a minisztérium működését.

Legfrissebb