Hozzátette, arra kér mindenkit, hogy a mostani orosz-ukrán konfliktusból hagyják ki a holokauszt narratíváját.
Az orosz-ukrán konfliktus kapcsán adott exkluzív interjút a Hit Rádiónak Yacov-Hadas Handelsman, Izrael állam nagykövete. Kauzál Alexandra kérdésére válaszolva elmondta, az elmúlt három hétben folyamatosan figyelmeztették az izraeli állampolgárokat, hogy hagyják el Ukrajnát, de sajnos nagyon sokan nem hallgattak rájuk. Komoly problémát jelent, hogy Ukrajnában 50-60 ezer izraeli állampolgár tartózkodott az elmúlt időszakban, ők elsősorban üzleti okokból érkeztek a térségbe, illetve izraeli diákok is nagy létszámban tanultak a különböző egyetemeken.
Most már nagyon nehéz a kimenekítés, mert az utakat eltorlaszolták, egyre több az ellenőrzési pont és nagyon nehezen jutnak el a határokra
- foglalta össze a nagykövet, ugyanakkor az ország minden határállomásán várják és segítik az érintetteket.
Készek vagyunk nekik segíteni, és hangsúlyoznám, hogy nemcsak az izraeli állampolgárok számíthatnak ránk. Készek vagyunk segíteni bárkin, akin tudunk. Több tízezer ukrán ember van, akik jogot kaphatnak az izraeli állampolgárságra, és kifejezetten egyszerűvé tudjuk tenni számukra a menekültstátusz megadását
-hangoztatta Yacov-Hadas Handelsman.
A nagykövet beszélt arról is, hogy nehezíti az információáramlást az, hogy a harkovi régiótól egészen a dél-nyugati területekig szét vannak szóródva az izraeli állampolgárok. A legtöbben egyébként Lengyelországba, Moldáviába menekülnek, de vannak olyanok is, akiket Magyarország fogad be.
A nagykövet arról is beszámolt, hogy számos drámai emberi sorssal találkoznak ezekben a napokban. Egy várandós asszony, aki Magyarországra akart jönni a segítségükkel, busszal közeledett a határhoz és beindult nála a szülés. Szerencsére sikeresen életet adott a kislányuknak, és most abban reménykednek, hogy az apukával együtt az újszülött kislány és az anyuka is át tud jönni Magyarországra a napokban.
Yacov Hadas-Handelsman egyúttal köszönetet mondott Magyarország Kormányának, akik nagyon komoly segítséget nyújtanak abban, hogy a nagykövetség is tudjon segíteni.
Jómagam Budapesten tartózkodom, de a munkatársaim a kisvárdai és a záhonyi területen segítenek. Magyarországra elsősorban olyan emberek jönnek, akiket még nem érint közvetlenül a hadművelet. Ők a körülményekhez képest jól vannak. Ugyanakkor fel kell készülnünk arra is, hogy nagyon sok menekült fog érkezni a háborús övezetekből is. Az izraeli mentalitás része, hogy segítünk az embereknek, úgyhogy mi ott leszünk, számíthatnak ránk
- húzta alá a nagykövet. Bár a jelenlegi kaotikus helyzet miatt pontos adatokkal nem rendelkeznek, az biztos, hogy azokon a határokon, ahol átjöttek a menekültek, már 2-3 charter járatot megtöltöttek olyanokkal, akik elrepültek Izrael területére.
A Hit Rádió műsorvezetőjének azon kérdésére, hogy mi az igazság a Babij Jar ukrán holokauszt emlékmű megrongálásával kapcsolatban a diplomata hangsúlyozta, hogy most fontosabb az emberi életek megmentése. -Elolvastam mind a két oldalról az érveket, de a valóság az, hogy jelenleg háború zajlik, nekem most elsősorban erre kell figyelni. Oroszország arról beszél, hogy meg kell állítani a nácikat Ukrajnában. Azt kérem, hogy a holokausztot hagyjuk ki ebből a történetből úgy, ahogy van! Emberi életek forognak kockán, őket kell megmenteni. Most például a logisztikai szállítmányok kérdésével foglalkozunk, Debrecenbe 15 tonnányi takaró fog érkezni, és ezeket szeretnénk a menekülteknek továbbítani.