Ugrás a tartalomra

Exkluzív: Hack Péter reagált a Partizán állításaira

A Hit Gyülekezete lelkésze cáfolta a Partizán műsorában elhangzott állításokat.

A Hit Rádió Keresztkérdés című műsorának legfrissebb adásában Prof. Hack Péter, egyetemi tanár, lelkész reagált Gulyás Márton állításaira.

Hack Péter az interjú során hangsúlyozta, hogy személyes és szakmai életében a Partizán videójában elhangzott állításokkal ellentétben ő maga nem tapasztalt elutasítottságot, amely alátámasztja az alaptörvényben foglalt egyenlőség elvét a gyakorlatban.

"Én a szakmai életemben nem találkoztam ezzel. Bármilyen döntés született, egyetemi-tanári kinevezés, tanszék vezetői, akadémiai, közgyűlési képviselői választás, ahol kettő embert választottak az ország összes tudományos fokozattal rendelkező jogászai szavazhattak ezen, akkor bekerültem a kettő ember közé"

- számolt be személyes tapasztalatairól Hack.

Kifejtette, hogy a Hit Gyülekezete közvélemény általi megítélésére vonatkozó kritikákkal kapcsolatban nincs tudomása olyan kutatásról, amely ezt alátámasztaná, azonban megjegyezte, hogy vannak olyan "közösségi buborékok", ahol ez a megítélés eltérő lehet.

Hack Péter élesen kritizálta azt az álláspontot, mely szerint egy bizonyos csoport, például a Hit Gyülekezet tagjait, előre megítélik az emberek, rámutatva arra, hogy ez mennyire ellentétes az emberi méltóság és az egyenlő jogok elvével.

"És abba a mondatba, amelyet Gulyás Mártontól idéztünk, behelyettesítjük például roma szót, akkor már önmagában látszik, hogy maga az egész gondolkodásmód, mennyire az emberi méltóság, az egyenlő jogok, ellen van"

- részletezte.

Továbbá Hack Péter hangsúlyozta, hogy a lelkészeknek az a feladata, hogy Isten Igéjét hirdessék, legyen szó abortuszról vagy házasságról, azonban kiemelte, hogy a köztársasági elnöknek "nem a saját erkölcsi értékrendjét kell érvényesíteni a döntéseiben."

Hack szerint a végső mondat úgy szól, hogy akinek keresztényi nézetei vannak, az Magyarországon nem tölthet be közjogi pozíciót.

"Ez szerintem egy elég erős felütés a Partizán részéről"

- fejtette ki véleményét a Hit Gyülekezete lelkésze.

A köztársasági elnök Hack elmondása szerint az alaptörvény értelmében:

„nem a végrehajtó hatalomnak a része, nem a kormányzat kinyújtott karja, és nem is az ellenzék eszköze.”

Hack emellett azt is kiemelte, hogy bár sosem volt az LMP közelében sem szakértőként, sem képviselőként, tiszteletben tartja az párt döntését, hogy őt jelölték. Ez véleménye szerint azt mutatja, hogy számukra az ország jövője fontosabb saját politikai pozíciójuknál.

"Az LMP túllépett a saját szűk érdekeiken... az ország jövője fontosabb, mint a saját pozíciójuk"

- emelte ki Hack Péter, az LMP döntésével kapcsolatban.

Legfrissebb