"Elvesztettem mindent és mindenkit" - ezért hagyta ott Hollywoodot Cameron Arnett

Cameron Arnett hollywoodi karrierje két szakaszra oszlik, mint ahogyan azt a CBN News-nak elmondta:

„A a színészkedés kétszer talált rám, két különböző időpontban.”

Amikor először Hollywoodba ment, a jelenleg 63 éves színész még nem tért a hit útjára. Valójában nem is igazán érdekelte a színészet. Akkoriban orvosi és jogi tanulmányokat folytatott, mert kardiológus szeretett volna lenni, a hollywoodi munka pedig, ahogy ő nevezte, „baleset” volt. Arnett azonban gyorsan beleszeretett a hollywoodi csillogásba, mivel vágyott a hírnévre és a pénzre. Eleintete filmekben, és olyan sorozatokban szerepelt, mint a „Star Trek: Az új nemzedék” és a „Miami Vice”.

Pályafutása során azonban kereszténnyé vált. Egy torontói filmforgatás után éppen hazatért Los Angelesbe, hogy aláírjon egy szerződést egy új tévésorozat szerepére, de akkor már más ember volt.

„Aláírás előtt közölték velem, hogy részleges meztelenséget várnak el tőlem. Ekkor már keresztény voltam, és azt mondtam:
'Ezt nem tehetem meg, mert ellentétes a meggyőződéseimmel, az Istenemmel és a hitemmel'."

A stúdió kompromisszumot ajánlott, mondván, hogy dublőrt alkalmaznának a meztelen jelenetekhez. Arnett először elfogadta az ötletet, de aztán elmondása szerint a Szent Szellem figyelmeztette őt, és megerősítette benne a a szerep elvállalásával kapcsolatos ellenérzéseket.

„A Szentlélek szinte megérintett, és azt mondta: ‘Még a gonosz látszatát is kerülnöd kell, mert az emberek azt hiszik majd, hogy te vagy az.’”

Arnett ekkor mindent elengedett, és mindenki más is elfordult tőle.

„Elveszítettem mindent, mindenkit, beleértve az ügynökségemet is, és ott maradtam egyedül Kaliforniában, nem tudva, mi lesz a következő lépés.”

Arnett azonban hitt abban, hogy Istennek terve volt ezzel, és minden azért történt, hogy új alapokra helyezze az életét, és hogy és abba az irányba induljon, amit Isten szánt neki.

Bár úgy tűnik, Arnett elhagyta Hollywoodot, valójában csak a világi csillogást utasította el, amely kezdetben elcsábította. Ahogy ő fogalmazott:

„Hollywoodban vagyok, de nem Hollywoodé.”

Hosszú évekig nem Arnett a castingok helyett pásztorként tevékenykedeett egy atlantai gyülekezetben. Mégis úgy érezte, van értelme visszatérni a sötét helyekre, még a filmipar árnyékos oldalára is, hogy ott tudja közvetíteni az evangélium üzenetét.

„Pásztorkodás közben Isten gyakorlatilag kiválasztott arra, hogy visszatérjek a filmkészítéshez keresztény szemlélettel, és azóta minden, ami történt, csodával határos”

– mesélte Arnett, aki az elmúlt 11 évben több mint 50 filmben és hét televíziós sorozatban szerepelt, amelyek mindegyike hit-alapú témákra épült.

Ma olyan filmekben látható, mint a „The Forge” és a „Faith of Angels”. Szerinte Isten hívta vissza Hollywoodba, ezúttal Krisztus-központú emberként.

„A világ olyan sötét volt, hogy Istennek el kellett küldenie a Fiát, Jézust”

– mondta Arnett.

„Nélküle ugyanolyan sötétségben lennénk. Nem dobhatunk el senkit, mert megváltottak vagyunk, hogy megváltókká váljunk. A tanítványság lényege Krisztus jelenlétének eljuttatása a sötét helyekre.”

Bár ma főként keresztény közönség számára készít filmeket, azt szeretné, ha a nézők felismernék, hogy „Isten féltőn szerető Isten” és „megszentelődést kínál.” Úgy fogalmazott:

„Nem lehet úgy az üdvösség Istenéhez közelíteni, hogy ne változzunk meg, vagy ne kelljen átalakulnunk. Isten szentségéhez kell igazodnunk, mert nélküle semmik vagyunk.”

Arnett azt reméli, hogy az egyház tagjai a filmjei után felismerik, mennyire szereti őket Isten, és hogy ez a szeretet arra hív, hogy átformálódjunk és hasonlóvá váljunk Hozzá.

„A világ üdvösségre szorul, és ez az üdvösség az egyházon keresztül érkezik.”

(Faithwire)