LGBTQ törvény miatt ítélték el Görögország egyik ikonikus futballistáját

A görög futballtörténelem egyik  kiemelkedő futballistáját 10 hónap börtönbüntetésre ítélték a közösségi médiában közzétett bejegyzései miatt, amelyekben kritizálta az új nemi identitásról szóló törvényt.

Vasilis Tsiartas visszavonult középpályást egy athéni bíróság 10 hónap börtönbüntetésre ítélte és 5000 eurós pénzbüntetés megfizetésére kötelezte, amiért 2017-ben a Facebookon az új nemi identitástörvényről tett megjegyzéseket.

Tsiartas, akit a Greek City Times a görög futball legendájaként jellemzett, azt írta, hogy reméli, hogy "az első nemváltoztatásokat azok gyermekein hajtják végre, akik ratifikálták ezt a förtelmet".

"Legitimálják a pedofilokat is, hogy teljessé tegyék a bűncselekményeket"

-fogalmazott.

Néhány órával később Tsiartas azt írta:

"Isten teremtette Ádámot és Évát".

Tsiartas fellebbezést tervez. Görögországon belül profi csapatokban és a görög válogatottban is játszott.

Elítélését egy olyan törvény alapján hozták meg, amely tiltja a nemi identitáson alapuló erőszakra vagy gyűlöletre való felbujtást. Ez volt az első ilyen ítélet a törvény alapján.

A Transzneműeket Támogató Egyesület az ítéletet "különösen fontosnak nevezte a transznemű közösség számára".

A 49 éves Tsiartas tagja volt Görögország történetének egyik legünnepeltebb futballcsapatának: a 2004-es labdarúgó Európa-bajnokságot megnyerő válogatottnak. Pályafutása során soha nem kapott piros lapot. Beceneve "el Mago" (a varázsló) volt.

"A sok szabadrúgásból, hosszú és rövid lövésekből, valamint büntetőkből szerzett góljai mellett néha közvetlen sarokrúgásokból is betalált"

- írta a görög The Times.

(Christan Headlines)