A kereszténység legnagyobb ünnepén arra emlékezünk, hogy a világ megváltója új korszakot nyitott önfeláldozásával, amikor kétezer éve Jeruzsálemben belehalt a bűneinkbe és alá szállt a Föld gyomrába. Szétroncsolt testét sziklasírba helyezték, de mi lett a lelkével (vagy még pontosabban szellemével), amely az alvilágba zuhant?
A golgotai kereszten haldokló názáreti Jézus, utolsó szavai egyikével azt mondja a mellette megfeszített, éppen bűnbánatot tartó latornak, hogy „még ma velem leszel a Paradicsomban”. Szavai arra az elsüllyedt Édenre utalnak, amelyről az ószövetségi próféták is szóltak, és amelyről ő maga is beszélt egyik korábbi példázatában (a szívtelen gazdag és a szegény Lázár). Az elkárhozott lelkek birodalmában ez volt az az „elkülönítő”, ahol az ószövetségi igazak várakoztak, hogy a Megváltó feltámadásával megnyíljon számukra a Menny.
De Jézus elkárhozott szelleme nem maradhatott a Paradicsomban, a „vigasztalás helyén”, hanem még mélyebbre, a borzalmak és gyötrelmek régióiba kellett jutnia, hogy minden későbbi generáció túlvilági sorsában osztozzon, és ez által kimenekedést adhasson helyettesítő áldozatának elfogadása által. Mivel Jézus földi szolgálata, elkárhozása és feltámadása, sőt mennybemenetele és megdicsőítése is a prófétáknál előre megjövendölt forgatókönyv szerint valósult meg, az alvilágban töltött három napjára vonatkozó kijelentéseket is náluk kell keresnünk.
A Zsoltárok könyve, valamint Jeremiás, Jónás, Hóseás és még néhány próféta több ezer éve megörökítették számunkra ezt az emberi ésszel felfoghatatlan szenvedésekkel teli, és sok esetben a legrémesebb horrorfilmekre hajazó időszakot. Ezekből kiderül, hogy a lábunk alatt egy hatalmas kiterjedésű másik civilizáció található, több különálló régióval, szintekkel, melyeket egy irdatlan vízburok zár el a felszíni világtól.
Mély vizekről, örvényekről, zsilipekről, átjárókról olvasunk, amelyeken Jézus elkárhozott szelleme áthalad, miközben már zajlik ellene a hajtóvadászat, számtalan pokoli lény üldözi, vádolja, szidja, gúnyolja, ő pedig Istenhez kiált a Föld sötét gyomrából, teljesen elhagyatott és kiszolgáltatott állapotában. Végül körül fogják a Halál pribékjei, hálót dobnak rá, megláncolják, és bezárják a legalsó verembe, amit egy fedőkővel lezárnak. Megérkezett az emberi szenvedés legaljára, abba a világba, ahol nincs Nap, időmúlás, véglegesnek tűnik az elviselhetetlen.
Innen jutott imája, földi időszámítás szerint a harmadik napon, Istene és apja elé, a Mennyei trónterembe, aki az egész téridő szövetén keresztül hatolva lenyúl fiáért és a feltámadás erejével, örökkévaló Szelleme által kiszabadítja a Halál és a Pokol fogságából. A Föld legbelsőbb pontjáról felfelé haladva,Péter apostol levele szerint, találkozik a Noé özönvizekor elkárhozott hibrid lények szellemeivel is, majd visszatér az elsüllyedt Paradicsomba az ószövetségi igazakért, végül vasárnap hajnalban egyesül a jeruzsálemi sziklasírba helyezett testével, és kilép a felkelő nap sugaraiba. Jézus él!
(Szobota Zoltán)
