Ugrás a tartalomra

Drámai felvételek: 25 embert ejtettek túszul az eltérített hajón a húti lázadók

Az USA szerint ez a nemzetközi jog durva megsértése.

Húti lázadók tartanak a hajó kormányállása felé. - Kép forrása: independent.co.uk

Helikopterről érkeztek, és a fedélzeten tartózkodó legénység legalább 25 tagját túszul ejtették a húti lázadók.- számol be az independent.


A jemeni húti lázadók drámai felvételeket tettek közzé arról, amint a terroristák helikopterről ereszkednek le egy izraeli kötődésű teherhajó fedélzetére a Vörös-tenger déli részén.

Az Irán által támogatott lázadócsoport közölte, hogy az Izraelhez kötődő hajók továbbra is a célpontjaik között szerepelnek, és azt állították, hogy "a hajó legénységével az iszlám elveknek és értékeknek megfelelően bánnak".

A Galaxy Leader nevű, bahamai zászló alatt közlekedő, egy japán cég által üzemeltetett hajó fedélzetén nem tartózkodtak izraeliek, a legénység tagjai a Fülöp-szigetekről, Bulgáriából, Romániából, Ukrajnából és Mexikóból érkeztek

- közölte korábban Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala.


Az Al Masirah tévécsatorna által egy nappal a hajó eltérítése után közzétett felvételeken az látható, amint több fekete álruhás fegyveres férfi a helikopterről a hajó fedélzetére ugrik, majd a kormányállás felé tart, és túszul ejti a legénység 25 tagját.

Izrael szerint azonban az elfoglalt hajó brit tulajdonban volt, és japánok üzemeltették. A japán kormány is megerősítette, hogy a hajót a Nippon Yusen Kabushiki Kaisha (NYK Line) japán vállalat bérelte és üzemeltette.

"Határozottan elítéljük az ilyen tevékenységet"

- mondta az ország kabinetfőtitkára, Hirokazu Matsuno.

A hajó egy brit cég nevén van bejegyezve, és a jelentések szerint egy izraeli üzletember résztulajdonában van. A nyilvános hajózási adatbázisokban szereplő tulajdoni adatok a hajó tulajdonosait a Ray Car Carriers nevű céggel hozták kapcsolatba, amelyet Abraham "Rami" Ungar, Izrael egyik leggazdagabb üzletembere alapított - jelentette az Associated Press.

Helikopterről ereszkednek le a jemeni lázadók. - Kép forrása: independent.uk


Közben Teherán közleményt adott ki, amelyben tagadta, hogy köze lenne a hajó lefoglalásához, egy nappal azután, hogy Izrael azzal vádolta Iránt, hogy támogatta a műveletet.

Vasárnap Netanjahu miniszterelnök hivatala közleményt adott ki, amelyben az incidenst "iráni terrorcselekménynek" nevezte, amelynek következményei vannak a nemzetközi tengeri biztonságra nézve.

Az Egyesült Államok a nemzetközi jog megsértéseként ítélte el a húti-csoport lépését, és követelte a hajó és legénysége azonnali szabadon bocsátását.

"A Galaxy Leader nevű motoros hajó Vörös-tengeren történt elfoglalása a hútik részéről a nemzetközi jog durva megsértése"

- mondta Matthew Miller külügyminisztériumi szóvivő egy tájékoztató során, valamint hozzátette:

"Követeljük a hajó és legénysége azonnali szabadon bocsátását, és konzultálni fogunk szövetségeseinkkel és ENSZ-partnereinkkel a megfelelő további lépésekről".

Legfrissebb