Ugrás a tartalomra

Drag show ellen tiltakozott, ezért törölték a számláját

Úgy döntött, jogi útra tereli az ügyet.

Facebook

Törölték a Cash App számláját egy ismert utcai prdédikátornak amiért LMBTQ rendezvények elleni tiltakozások támogatására fogadott adományokat.

Rich Penkoski, egy ismert utcai prédikátor, aki megalapította a Warriors for Christ nevű online szervezetet, és az országot járva tiltakozik a Drag queen és LMBTQ rendezvények ellen, elmondta, hogy a múlt hét óta nem tud hozzáférni a Cash App számlájához.

"Néhány napja tudtam meg, és fellebbeztem"

– mondta a lapnak egy pénteki interjúban.

Penkoski és felesége két különböző Cash App számlával rendelkeztek.

"Először az enyémet, majd tegnap megtudtuk, hogy a feleségemét is lezárták"

– mondta, ezután pedig ahelyett, hogy megvárta volna a fellebbezés eredményét, megpróbálta felhívni a Cash App-ot.

"Felhívtam őket, majd a cég egyik ügyfélszolgálati munkatársa fel is vette, és megkérdeztem: Miért zárták be a számlámat?'"

Penkoski elmondása szerint a Cash App alkalmazottja azt állította, hogy fiókjának bezárása a szolgáltatási feltételek megsértése miatt történt. Penkoski ezt követően elég részletesen átnézte a szolgáltatási feltételeket, de így sem tudott rájönni, hogy hol található a jogsértés.

"Nem történt csalás"

– hangsúlyozta.

Miután az ügyfélszolgálat képviselői megvizsgálták a fiókját, azt mondták neki, hogy nem azért zárták be fiókját mert sértette a szolgáltatási feltételeket, hanem azért, mert nem tetszett nekik, hogy milyen célokra használja a Cash App-ot.

"Erre én azt kérdeztem: Hogy érti ezt? Azért, mert az emberek pénzt adományoztak? - ismétlem, nem hatalmas összegeket, amikor például elmentünk egy Drag Queen Story Hour-ra, pride eseményre vagy ilyesmire prédikálni... sokan küldtek támogatást benzinpénzre, ilyesmire"

– nyilatkozta Penkoski.

A képviselővel folytatott beszélgetés alapján Penkoski arra a következtetésre jutott, hogy a Cash App nem ért egyet azzal, hogy az alkalmazást LMBTQ ellenes rédikácókra gyűjtött támogatások fogadására használják.

"Nagyon csúnyán beszólt nekem, és ... azt mondta, hogy nos, most törlöm és lezárom a fellebbezést, majd letette a telefont"

– számolt be a képviselővel folytatott beszélgetésről Penkoski, ennek következtében úgy döntött, felkeresi az ügyvédeit és jogi útra tereli az ügyet.

(ChristianPost)

Legfrissebb