Donald Trump mártírrá válhat? – Magyarics Tamás

💡
A Hit Rádió adásainak többsége a YouTube-on megtekinthető ingyenesen, támogató előfizetőink számára pedig reklámmentesen elérhetőek honlapunkon a Hit Rádió aktuális beszélgetései és a több ezer korábbi adást tartalmazó archívumunk is.

Külpolitikai kérdésekről beszélgetett Magyarics Tamás külpolitikai szakértő Kauzál Alexandrával, a Hit Rádió műsorvezetőjével.

Magyarics a Donald Trump elleni váddal kapcsolatban elmondta, hogy annak eredete 2016-ra vezethető vissza, amikor Stormy Daniels. egy felnőtt filmiparban dolgozó színésznő azt állította, hogy Trump pár éve intim kapcsolatot létesített vele. Trump ezt kezdetben tagadta, aztán akkori ügyvédje tanácsára 130 ezer dolláros hallgatási pénzt fizetett neki, amiért a színésznő feljelentette.

A szakértő kihangsúlyozta, hogy

’’a hallgatási pénz fizetése Amerikában nem ütközik törvényekbe, legfeljebb szabálysértés, de tényleg nem egy bűncselekmény”

Az akkori főügyész ejtette a vádat, de utódja, Elvin Bragg ezt újra előhozta, és újabb vizsgálatokat kezdeményezett, mivel szeretné az esküdtszéknek bizonyítani, hogy a vád valóban megállja a helyét, amely szerint ezt a 130 ezer dollárt kampánypénzből finanszírozták. Michael Cohan viszont azt nyilatkozta, hogy az összeg kifizetésére hitelt kellett felvenniük.

Kérdésünkre, miszerint bűncselekménynek minősül-e, ha a hallgatási pénzt kampánypénzből finanszírozzák, szakértőnk azt válaszolta, hogy ez esetben valóban annak minősül, viszont a kampánypénzzel való visszaélés már nem kerületi, hanem szövetségi ügy.

A vádak mindaddig titkosítva maradnak, amíg a vádlott meg nem jelenik a bíróságon, amire a jövő héten, kedden kerül sor. Donald Trump esetében zavargásokkal, és médiafelhajtással is számolni kell, ezért szükség lesz a hatóságok fokozott jelenlétre is.

’’A Fehér háznak, az elnököknek, és a végrehajtó hatalomnak a presztízse a Vietnámi háború óta meredeken zuhan, a kongresszus megítélése is rendkívül alacsony, és ha az igazságszolgáltatásról is kiderül, hogy politikai alapon dolgozik, vagy legalábbis egy része, akkor az Egyesült Államok három alapvető intézményében nagy mértékben meg fog rendülni a választóknak a bizalma, és ez hosszú távú következményekkel járhat.”

- fogalmazott Magyarics.

Hozzátette, sok államban a kerületi ügyészeket, bíróságon dolgozókat is párt alapon választják, Elvin Braggről is köztudott, hogy demokrata támogatásra lett megválasztva.

Szövetségi szinten viszont az elnök jelöl, amit a szenátusi többség hagy jóvá. A demokrata elnökök nyilván liberális, a republikánusok viszont konzervatív beállítottságú bírókat jelölnek, ami alapján majdnem biztosra lehet mondani, hogy egy adott ügy esetében hogyan dönt majd a legfelsőbb bíróság.

A szakértő elmondta, hogy elítélhetik Trumpot, de az ügy, amennyiben az esküdtszék jogosnak is találja a vádat, a fellebbezéssel sokáig húzódhat, ez pedig a kampányidőszakban nem lesz szerencsés az elnökjelölt számára, különös tekintettel arra, hogy más eljárások is folyamatban vannak már ellene. Az viszont, hogy az elnökből gyakorlatilag mártírt csinálnak, csak az ő malmára hajthatja a vizet - mondta el Magyarics.

Amerika mellett Skócia is szóba került, hiszen két kudarcott vallott kísérlet után új miniszterelnök került az ország élére, mégpedig a muszlim vallású Humza Yousaf, a Skót Nemzeti Párt vezetőjének személyében. Yousaf elődjei népszavazással próbálták meg az ország függetlenségét elérni, viszont ez másodjára is kudarcba fulladt, és mivel az előző miniszterelnök akarata ellenére nem tudott ügydöntő népszavazást kiírni a brit kormány jóváhagyása nélkül, váratlanul lemondott.

A felmérések szerint az emberek többsége nem szeretne elszakadni a britektől, a kérdés a szakértő szerint az, hogy Yousaf hoz-e valami újat az ország életébe. Szerinte érdekes megjegyezni, hogy a skót miniszterelnök pakisztáni, a brit miniszterelnök pedig indiai, és feltehetőleg a két ország közötti általános viszonyt nem fogják a brit-skót kapcsolatba exportálni. A britektől való elszakadás után Skóciának az EU-hoz való csatlakozás lenne a szándéka, azonban azt figyelembe kell venni, hogy ez nem automatikus, valamint az sem biztos, hogy Katalónia, és Korzika ügyének érzékenysége és egyéb okok miatt az EU-s vezetők ezt preferálnák.

Yousaf egyébként a párt legliberálisabb rétegéhez tartozik, támogatja a nemátalakító műtéteket, és az egyneműek házasságát, ami azt figyelembe véve, hogy muszlim, elég érdekes - emeli ki a szakértő. Hozzátette azonban, hogy az, hogy milyen sikereket tud elérni majd, ha választásra kerül majd a sor, az kérdéses, mivel jelen pillanatban csak a zöldekkel együtt tudna többséget alkotni.