Disney alkalmazottak buktak le egy pedofil és embercsempész vadász akció során

Az amerikai Polk megyei seriff hivatal embercsempészetre, prostitúcióra és gyermekragadozókra összpontosító akciója 108 ember letartóztatását eredményezte, köztük négy Disney-alkalmazottat és egy megyei bírót.

A „Márciusi szomorúság hadművelet 2.” elnevezésű, hatnapos titkos akció március 8-án kezdődött. A Polk megyei seriff hivatal közleménye szerint a nyomozók igyekeztek azonosítani és kiszabadítani a prostitúcióra kényszerített áldozatokat, vagy bárkit, aki áldozatává vált az embercsempészetnek.

Ezt úgy tették, hogy felkutatták azokat az embereket, akik internetes prostitúciós hirdetéseket adtak fel, valamint azokat, akik online kommunikáció útján keresték meg a prostituáltakat.

A nyomozók olyan felnőttek után is nyomoztak, akik szexuális szándékkal beszéltek az interneten olyanokkal, akikről azt hitték, hogy gyerekek. Összesen négy férfit tartóztattak le gyerekek onine kizsákmányolása miatt. Grady Judd Polk megyei seriff egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy gyermekbántalmazás vádjával letartóztatottak között volt az egyik Disney-alkalmazott is.

(Epoch Times)