Csodával határos: lekapcsolták a gépekről, majd felépült a betegségből egy 4 éves kisfiú

A kisfiú, akit „NR” néven emlegetnek, nincsenek szemei, süketnek tartják, és állítólag „súlyosan fogyatékos”, 2023-ban lélegeztetőgépre került, miután egy agyi fertőzés miatt két szívrohamot kapott.

Az orvosai úgy ítélték meg, hogy nincs esélye a túlélésre, és javasolták, hogy hagyják meghalni. A szülők azonban katolikus hitük alapján ellenálltak ennek, és azt kérték, hogy fiukat egy Vatikánhoz kötődő kórházba szállítsák további kezelés céljából.

Az ügyet elbíráló Poole bíró úr szerint egyébként - amint arról a Daily Mail beszámolt - a szülők elutasították az abortusz lehetőségét, amikor először diagnosztizálták nála a méhen belüli „veleszületett rendellenességeket”, és a bírósági harc során „Isten ajándékának” nevezték a fiút.

Poole bíró áprilisban úgy döntött, hogy NR létfenntartó kezelését meg kell szüntetni, mivel az orvosok szerint a gyermek állapota súlyos terhet jelent, és nem várható javulás. A döntést az angol jog szerint nem tekintették eutanáziának, ugyanakkor ellentétben állt a katolikus egyház tanításával, amely tiltja az életfenntartó eszközök eltávolítását, kivéve ha az illető haldoklik.

Azonban a kisfiú meglepte orvosait, és minden várakozás ellenére életbe maradt.

A brit Daily Mail szerint a bíró – miután meglátogatta a kisfiút a kórházban – kijelentette, hogy a gyermek

„megcáfolt minden orvosi várakozást, és esete rávilágít arra, hogy az orvostudomány a bizonytalanság tudománya és a valószínűség művészete”.

Poole elismerte azt is, hogy a „rendkívül szokatlan” felépülés „néhány komoly kérdést vetett fel a bíróság számára, amelyeket nyíltan és objektíven kell kezelni”.

Az NR esete nem egyedülálló: a brit egészségügyi rendszer korábban is szembesült hasonló ügyekkel, például Charlie Gard és Alfie Evans, és Archie Battersbee tragikus eseteivel, akiknek életfenntartó kezelését az orvosok szintén leállították.

(LifeSite)