Ugrás a tartalomra

Bővül a kör: újabb európai ország engedélyezi az azonos neműek házasságát

Két természetes személy házasodhat ezután.

Észtország zászlaja - Forrás: Timo Anis/AFP

Törvénymódosítás lép életbe az észteknél, férfi és nő helyett ezentúl két természetes személy köthet házasságot.

„Mindenkinek biztosítani kell azt a jogot, hogy házasságra lépjen azzal, akit szeret, és aki mellett el akarja kötelezni magát. Ezzel a döntéssel végre a többi északi ország, valamint a világ többi demokratikus országa közé lépünk, amelyekben biztosították a házasságra vonatkozó egyenlőséget”

– jelentette ki Kaja Kallas miniszterelnök, a törvény módosítással kapcsolatban.

A 101 tagú parlamentben a jelen lévő képviselők közül 55-en szavaztak a törvénymódosítás mellett, míg 34-en ellenezték – olvasható az ERR News angol nyelvű észt közszolgálati hírportálon.

Észtországban a családjogi törvényben meghatározott házasság fogalmát úgy módosítják, hogy bármely két nagykorú természetes személy házasságot köthessen, biológiai nemükre való tekintet nélkül. A „férfi és nő” szavak helyébe a „két természetes személy” szavak lépnek. -írja a Magyar Nemzet.

A törvény a tervek szerint 2024. január 1-jén lép hatályba.

Legfrissebb