Botrány Indiában: újra gyereket zaklatott egy korábban már letartóztatott katolikus pap

A nyugat-indiai, 55 éves Vincent Pereira atyát 2014 óta már sokszor vádolták szexuális zaklatással.

Egy szexuális zaklatással kapcsolatos panaszok miatt már felfüggesztett, indiai katolikus pap ellen újabb vádat emeltek egy kiskorú fiú szexuális zaklatása miatt.

Az 55 éves Vincent Pereira atyát eredetileg felfüggesztették a papi szolgálatból, miután a rendőrség 2018 szeptemberében letartóztatta, mert szexuálisan zaklatott egy tinédzser fiút egy iskolában, ahol ő volt az igazgató.

2020 márciusában óvadék ellenében szabadult, jelenleg a nyugat-indiai Pune egyházmegye lelkipásztori központjában él.

„Azonnal el kell bocsátani a papságból, mert megtámadta a fiamat, és még engem is”

– mondja az 55 éves Mathew Kuriokose.

Kuriokose szeptember 20-án elmondta az UCA Newsnak, hogy Pereira atya tavaly megtámadta 15 éves fiát, amikor az otthonába látogatott, és a család 2021 decemberében panaszt tett Wilfred Fernandes atyánál, a Nav Sadhana Lelkészi Központjának igazgatójánál.

Fernandes atya megerősítette, hogy megkapta a „megdöbbentő információt”, és január 23-án tájékoztatta Thomas Dabre pune-i püspököt.

Pereira atya, aki összebarátkozott a családdal, Kuriokose elmondása szerint szexuálisan közeledett felé 2021 májusában. 2021 augusztusában újabb kísérletet tett rá, és Kuriokose azt mondta, hogy pofon ütötte a papot. A pap bocsánatot kért, és megígérte, hogy a „hiba” nem fog megismétlődni.

Kuriokose azt állította, hogy még ezután 2021 novemberében, amikor a családjával szülőhelyére, Kerala államba tartott, a pap eljött, hogy kivezesse őket a Pune vasútállomásra, és illetlen kérdéseket tett fel fiának. 2021. december 4-én támadta meg a fiukat otthonukban.

A család azt állította, hogy 2021 decemberében kétszer találkozott Dabre püspökkel, és panaszt emelt a pap ellen.

„Csalódottak vagyunk amiatt, hogy a püspök nem hozott büntetőintézkedést a pap ellen”

– mondta az apa.

Kuriokose végül idén április 26-án feljelentést tett a rendőrségen, és Pereira atyát beidézték a rendőrségre. Elengedték, miután írásos kötelezettségvállalást nyújtott be, hogy nem enged meg ilyen magatartást, és szigorú figyelmeztetésben részesítették – mondta egy rendőr.

Dabre püspök elmondta, hogy megtette a "megfelelő lépéseket" Pereira atya ellen.

„A rendőrséget is értesítettük, és közöltük az áldozat családjával, hogy tegyenek feljelentést a rendőrségen. Jelentettük az ügyet a Vatikánnak is, és követjük annak iránymutatásait az ügyben”

– mondta az elöljáró.

A püspök elmondta, hogy a pap továbbra is elszigetelt, és ki van tiltva a nyilvános lelkipásztori szolgálatoktól és az emberekkel való találkozástól.

Arra a kérdésre, hogy miért nem intézkedtek Kuriakose panaszaival kapcsolatban, Dabre püspök elmondta, hogy az ügyben már vizsgálódik a rendőrség.

„Hagyjuk, hogy a törvény a maga útján haladjon!”

– mondta Dabre püspök, hozzátéve, hogy papokból, néhány kanonikusból álló bizottságot hozott létre, hogy tanulmányozza az esetet, és interjút készítsen az áldozatokkal és az elkövetővel.

Mivel a megvádolt papnak tilos kommunikálni a nyilvánossággal, a helyi média nem tudta vele felvenni a kapcsolatot.

A Periera atya elleni első szexuális visszaélés vádja 2014-re nyúlik vissza, amikor elbocsátották az egyházilag fenntartott Solapur városi St Joseph Gimnázium igazgatói posztjáról, miután egy belső vizsgálat bűnösnek találta egy tinédzser diák szexuális zaklatásában.

A Púnai Egyházmegye egyik tisztviselője elmondta, hogy a legutóbbi vád eredményeként a püspök öt évre felfüggesztette a papot, ami 2023 novembere körül fog lejárni.

(UCA)