Biden elnök utazásának első napján kinyilvánította hűségét Izraelhez.
„Mély a kapcsolat az izraeli nép és az amerikai nép között. Csontig ér”
– mondta Biden.
A köszöntő ceremóniák után megtekintette az izraeli rakétaelhárító rendszereket, köztük az Iron Dome-t és a lézeres Iron Beam rendszert. Később felkereste a Jad Vasemet, Izrael holokauszt-emlékművét, és találkozott két holokauszt-túlélővel.
Csütörtökön Biden elnök és Yair Lapid ügyvezető miniszterelnök találkozója eredményeként jött létre az úgynevezett „Jeruzsálemi Nyilatkozat”, egy stratégiai partnerség, amely megerősíti „két ország közötti elszakíthatatlan kötelékeket és az Egyesült Államok tartós elkötelezettségét Izrael biztonsága mellett”.
Lapid úgy véli, hogy a kapcsolat hatással lesz a régióra.
„Innen, Jeruzsálemből, Izrael állam örök fővárosából. Szaúd-Arábiába utazik (Biden). Szaúd-Arábiába tett látogatása fontos Izrael és az egész régió számára.”
– mondta Lapid.
A nyilatkozatot Biden látogatásának központi elemének tekintik.
Az izraeli Channel 12 megkérdezte Bident korábbi kijelentéseiről, miszerint nem engedi meg Iránnak, hogy atomfegyvert szerezzen.
"Az egyetlen dolog, ami rosszabb a jelenlegi Iránnál, az egy nukleáris fegyverekkel rendelkező Irán"
- mondta Biden az izraeli Channel 12-nek adott interjújában.
Amikor arról kérdezték, hogy katonai erőt alkalmazna-e Irán ellen, Biden azt mondta: "Ha ez az utolsó lehetőség, igen .”
A CBN tudósítója, Ellie Cohanim szerint azonban Biden elnöksége alatt Irán csak közelebb került az atombomba megszerzéséhez.
„Joe Bidennek megvan a lehetősége arra, hogy kiigazítsa az Egyesült Államok irányvonalát, hogy valóban szembeszálljon az iráni rezsimmel. Ez az lenne, ha újra terítékre helyeznék a katonai opciót. Határidőt kell kitűzni ezekre a végtelen tárgyalásokra, és szilárdan kiállni szövetségeseink mellett a régióban”
– mondja Cohanim.
(CBN)