Az Iráni Forradalmi Gárda rakétákkal fenyegeti Izraelt és Amerikát

Az amerikai szankciókkal kapcsolatban Hoszein Szalami, az Iráni Forradalmi Gárda főparancsnoka azt állította, hogy azok „minden tekintetben” megerősítették Gárdát - írta meg a Neokohn.

Egy új világrend van kialakulóban – fenyegetőzött szerdán Hoszein Szalami, az Iráni Forradalmi Gárda főparancsnoka – jelentette a Tasnim iráni hírügynökség.

„Új korszakba léptünk”

– mondta a Gárda vezetője.

„A nap leszállt a gonosz hatalmak felett”

– jelentette ki, utalva Izraelre, az Egyesült Államokra és más nyugati nemzetekre, majd hozzátzette, hogy az iszlám forradalom „felgyorsította a nyugati civilizációk erózióját és hanyatlását”.

Szalami közvetlen fenyegetésként azt mondta, hogy Izraelnek „a rakéták keserű ízét kell elviselnie, ha nem vigyáz”.