Már a görög filozófusok is felvetették az eutanázia kérdését?

Az eutanázia filozófiai gyökerei a görögök és rómaiak közé nyúlnak vissza
Jonathon Van Maren beszélgetett Dr. Richard Weikart történésszel új könyvéről, az Unnatural Death: Medicine’s Descent From Healing to Killing (Természetellenes halál: Az orvostudomány hanyatlása a gyógyításból a gyilkosságba) című művéről, amely részletesen bemutatja azokat a filozófiai irányzatokat, amelyek az eutanázia elfogadásához vezettek a nyugati világban.

A The Van Maren Show heti adásában Jonathon Van Maren beszélgetett Dr. Richard Weikart történésszel és egyetemi professzorral új könyvéről, az Unnatural Death-ről, amely az eutanázia modern nyugati világban való elfogadásához vezető filozófiai irányzatokat tárgyalja.

Jonathon megkérdezte Weikartot, miért vezeti vissza a könyv az eutanázia történetét egészen az ókori görög-római időkig, amikor a legtöbben csak a náci Németországgal kezdik, és hogyan követhetjük végig ezt a gondolati szálat napjainkig. Weikart kiemelte, hogy abban az időszakban még nem létezett asszisztált öngyilkosság, de a korszak kiemelkedő filozófusai már vitatták az öngyilkosság erkölcsösségét.

„Voltak, akik jóváhagyták az öngyilkosságot, mint például a sztoikusok – a sztoikus filozófusok – különösen népszerűek voltak a rómaiak körében. Ők úgy gondolták, hogy az öngyilkosság nemes dolog, ha valaki szenvedés közben követi el”

– mondta a történész.

„Mások, mint például Arisztotelész, kevésbé támogatták az öngyilkosságot, bár néhány filozófus úgy vélte vannak kivételek, amikor erkölcsösnek tartották. Általában azonban erkölcstelennek tartották. Szókratész például szintén kivételezett bizonyos esetekben.”

Weikart kiemelte, hogy a csecsemőgyilkosság is általános volt az ókori görög-római világban, különösen a fogyatékkal élő babák esetében.

„A csecsemőt 'kitették', vagyis kint hagyták a mezőn vagy a domboldalon, ahol kiszáradásban halt meg, vagy valamilyen vadállat ette meg. Azért kezdem itt, mert itt folytak az első komoly filozófiai viták, amelyek hatással voltak a későbbi történelemre.”

A professzor ezután elmagyarázta, hogy a 4. században, amikor a kereszténység Európa vezető értelmiségi irányvonalává vált, az öngyilkosságról alkotott korábbi elképzelések megváltoztak.

„Valójában törvénybe foglalták, hogy az öngyilkosság illegális, olyannyira, hogy még büntették is az elkövetőket. Hogyan lehet valakit büntetni, aki öngyilkos lett? Nos, gyakran a leszármazottakat büntették azzal, hogy megfosztották őket a vagyonuktól,”- magyarázta Weikart. „Ha valaki öngyilkosságot követett el, tudta, hogy az örökösei bűnhődnek majd az ő tettéért. Az öngyilkos testét gyakran nem temették el tisztességgel, és megbecstelenítették.”

A történész megjegyezte, hogy a csecsemőgyilkosságot és az abortuszt is betiltották ebben az időszakban, és a keresztény filozófia uralkodó maradt egészen a felvilágosodás koráig.

Később Jonathon kiemelte az abortusszal, az eutanáziával és a csecsemőgyilkossággal kapcsolatos gondolkodásmódbeli változást a felvilágosodás és a reneszánsz idején, George Grant Third Time Around: The History of the Pro-Life Movement from the First Century to the Present című könyvére hivatkozva.

„Részletesen bemutatja, hogy a csecsemőgyilkosság, az abortusz és a gyermekek kitétele hogyan tért vissza a reneszánsz alatt, mivel az emberek visszatértek a pogány időkhöz. Nemcsak a művészetet, a filozófiát és az irodalmat akarták visszahozni, hanem egy kereszténység előtti világnézetet is a csecsemőgyilkosság és az eutanázia kapcsán”

– mondta a műsorvezető, majd megkérdezte Weikartot, hogyan jellemezné ezt a gondolkodásmódbeli változást.

Weikart egyetértett Grant megállapításával, hangsúlyozva, hogy ez a változás nem volt azonnali, és először senki sem írt nyíltan az eutanázia vagy az öngyilkosság mellett. Ugyanakkor néhány könyv pozitívan mutatta be ezeket a cselekedeteket. Elmagyarázta, hogy a 18. században fordult elő először, hogy a filozófusok nyíltan támogatják az öngyilkosságot, például a híres brit filozófus, David Hume, aki egy esszét írt az öngyilkosságról.

„Az On Suicide című esszéjében azt állította, hogy az öngyilkosság teljesen erkölcsileg elfogadható, sőt azt is mondta, hogy az emberi élet értéke nem nagyobb, mint egy osztrigáé – valójában ezzel az állattal hasonlított össze minket. Az ember élete nem értékesebb az osztrigáénál, és ezért egy ember megölése nem olyan nagy ügy”

– magyarázta Weikart.

(LifeSite)