Egyetemisták ezrei mondtak igent Jézusra a Unite US által szervezett eseményen a Purdue Egyetemen. Az este során közel kétezren döntöttek Jézus mellett, sokan helyben meg is keresztelkedtek.
Újabb hatalmas megmozdulás zajlott szerdán a Purdue Egyetemen, ahol az UniteUS eseményén 4 500 diák gyűlt össze, hogy hallja az evangéliumot.
„Isten neve fel lett magasztalva a Purdue Egyetemen!!”
– fogalmazott az esemény egyik szervezője, Tonya Prewett.
A rendezvény résztvevői elmondták, hogy már az érkezésükkor érezhető volt, hogy különleges este vár rájuk.
„Elképesztő volt látni, ahogy a diákok teljes szívvel kapcsolódtak be a dicsőítésbe”
– írták.
„Még mindig nem térünk magunkhoz ... a jelenlévők közel fele előre jött, hogy igennel feleljen Jézus Krisztus hívására.”
– írta a szervezet az Instagramon.
„Ezrek jöttek előre, hogy elfogadják Krisztust. Mindenhol, ahová megyünk, az emberek éhezik Istent.”
– írta Jennie Allen, az IF:Gathering alapítója.
Az UniteUS az elmúlt másfél évben több amerikai egyetemen szervezett hasonló eseményeket, amelyek során tízezrek fordultak Jézushoz. Az év elején 8 000 diák gyűlt össze Kentuckyban, míg az Ohio State Egyetemen 6 500 hallgató vett részt az eseményen.
„Bűntudattal és szégyennel érkeznek. Nemi betegségek, nem kívánt terhességek, abortuszok terhétől gyötrődnek.”
– nyilatkozta korábban Jonathan Pokluda, lelkipásztor a CBN-nek.
„És amikor eljönnek, megmutatjuk nekik az egyetlen személyt, aki valóban meg tudja oldani a bűneiket: Jézus Krisztust.”
– tette hozzá.
A szervezők korábban elmondták, hogy a UniteUS ébredési mozgalma egy kis imaalkalommal indult:
„Öten kezdtünk el együtt imádkozni ezért, és most már 200-an vagyunk”
– mesélte a szervezőcsapat egyik tagja, Anna Suppes.
A szervezők célja, hogy a rendezvény ne csupán egy egyszeri élmény legyen, hanem egy tartós közösség alapját jelentse.
„Szeretnénk, ha mindenki tudná, hogy nincs egyedül, és hogy van remény”
– fogalmazott az egyik résztvevő.
Az UniteUS következő állomása március 11-én a Nyugat-Virginiai Egyetemen lesz, ahová ismét több ezer fiatalt várnak.
(CBN)