Nem vicc: az első anglikán "genderqueer" pap, gyerekeknek terjesztené identitását

Az anglikán egyház első "genderqueer" papja reméli, hogy az egyház számára prioritás lesz a genderideológia "gyermekek számára történő normalizálása".

A biológiai férfi pap nem binárisnak vallja magát. Bingo Allison tiszteletes egy brit újságnak adott interjúja szerint Isten vezette

a 36 éves férfit a nemi identitással kapcsolatos "új igazságra".

Allison, akinek felesége és három gyermeke van, a The Liverpool Echo című lapnak elmondta, hogy az I. Mózes 1:27 késő esti tanulmányozása vezetett ahhoz, amit Allison "elmélyülő lelki élményként" jellemzett.

Az említett vers így szól:

"Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket."

"Rendesen éreztem, hogy Isten ebbe az új igazságba vezet engem"

- mondta Allison.

"Van valami csodálatos abban, hogy belenövünk abba, akinek teremtettünk, és belenövünk autentikus önmagunkba"

-magyarázta.

Az új identitás felvétele után Allison a lapnak azt nyilatkozta, hogy tervei között szerepel, hogy "nagyban hozzájáruljon a gyerekek normalizálásához."

"Az egyik legnagyobb célom (...) hogy iskolákba menjek, összejöveteleket tartsak, és nagyban hozzájáruljak a gyerekek normalizálásához"

- mondta Allison.

A liverpooli székesegyházban 2020 szeptemberében felszentelt Allison arról beszélt a lapnak, hogy "erősen vallásos" otthonban nőtt fel, ahol a "melegeket" "bűnös dolognak" tekintették."  De amikor körülbelül hét évvel ezelőtt találkozott a "genderqueer" kifejezéssel, Allison elmondta, hogy "hirtelen minden kattant."

Az anglikán egyház nem reagált azonnal a The Christian Post keddi megkeresésére.

A pap és az anglikán egyház kritikusa, Calvin Robinson tiszteletes az interjúra reagálva "eretnekségnek és istenkáromlásnak" nevezte Allison megjegyzéseit.

"A megjelenése sokkoló, de koncentráljunk a szavaira. Hívjuk ki az eretnekségét és az istenkáromlását. Hívjuk ki az egyház nyilvánvaló hitehagyását"

-írta Twitteren.

Az anglikán egyház papjainak jelenleg tilos megáldani vagy szentesíteniük a melegházasságokat.

(Christian Post)