Az egész Egyesült Királyságban betilthatják az imát az abortuszklinikák körül?

A Telegraph értesülései szerint a belügyminisztérium fontolgatja, hogy betiltja a csendes imádkozást az abortuszklinikák előtt.


A parlament tavaly egy olyan jogszabályt szavazott meg, amely tiltja a demonstrációkat – beleértve a csendes imádkozást is – egy 150 méteres védőzónán belül az olyan klinikák vagy kórházak körül, ahol abortuszt végeznek, amely azonban még nem lépett hatályba.

A szavazás ellenére a decemberben közzétett iránymutatás-tervezet szerint a rendőrségnek engedélyezni kell a csendes imádkozást az új „biztonságos hozzáférési zónákon” belül.

Az iránymutatás a „konszenzusos” kommunikációt is engedélyezte a zónákon belül, amit úgy értelmeztek, hogy az engedélyezi az aktivisták számára a szórólapok osztogatását vagy az emberekkel folytatott beszélgetéseket.

A The Telegraph értesülései szerint a miniszterek most felülvizsgálják ezt az iránymutatást.

A belügyminisztérium tagjai közül mindhárman, köztük Yvette Cooper, a jelenlegi belügyminiszter is a csendes imádkozás engedélyezése ellen szavazott, amikor még az ellenzékben voltak.

A jelenlegi iránymutatás szerint a "pufferzónán belüli imádkozás nem tekinthető automatikusan törvénysértőnek".

"A csendes imádkozás, mint a gondolat és elme elmélyült kapcsolata Istennel, egy abszolút jog, amit az Emberi Jogok Törvénye 1998 véd, és önmagában soha nem lehet bűncselekménynek tekinteni"

- tartalmazza az iránymutatás.

Jess Phillips, a védelmi miniszter e hónap elején megerősítette, hogy a kormány „hamarosan” bevezetné a biztonságos hozzáférési zónákat az abortuszklinikák körül.

Dame Diana Johnson, az új rendőrségi miniszter januárban azt mondta az akkori belügyminiszternek:

„Kifejezetten a javaslatok ellen szavaztunk, amelyek lehetővé tennék a csendes imát és a konszenzusos kommunikációt a biztonságos hozzáférési zónákban.
„Megjegyzem, hogy a belügyminisztérium olyan útmutatást adott ki, amely tartalmazza, hogy ezek az intézkedések megengedettek.

Számos abortuszpárti szervezet nem sokkal hivatalba lépése után levelet írt Yvette Coopernek, amelyben sürgették, hogy vizsgálja felül az iránymutatást, és sürgősen vezessen be biztonságos hozzáférési zónákat a klinikák körül.

Néhány képviselő és kampányoló azonban azt mondta, hogy a csendes ima nem tekinthető a tiltakozás egyik formájának, szerintük a klinikák előtti ima betiltása fenyegetést jelentene a vallásszabadságra nézve.

2023 márciusában egy abortuszellenes aktivistát letartóztattak, mert csendben imádkozott egy birminghami abortuszklinika előtt.

A West Midlands-i rendőrség később vádemelés nélkül szabadon engedte, és bocsánatot kért, Vaughan-Spruce asszony pedig azt állította, hogy „gondolatbűncselekmény” miatt került célkeresztbe.

Az Egyesült Államok Nemzetközi Vallásszabadság Bizottsága a letartóztatását felvette a vallásszabadság világszerte történő megsértésének éves listájára.

(Telegrapgh)