Ausztrália visszavonja Jeruzsálemet Izrael fővárosaként való elismerését

Ausztrália kormánya kedden vonta vissza az előző, konzervatív kormányának döntését, amiben elismerték Nyugat-Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.

Penny Wong külügyminiszter szerint a város státuszáról az izraeliek és palesztinok közötti béketárgyalásokon kell megoldást találni, nem pedig egyoldalú döntések útján.

„Nem fogunk olyan megoldási javaslatot támogatni, amely aláássa a kétállami megoldást. Ausztrália nagykövetsége mindig is Tel-Avivban volt és ott is marad”

– emelte ki a külügyminiszter.

2018-ban az akkori konzervatív vezetés követte Donald Trump amerikai elnök példáját és elismerte Nyugat-Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.

A döntés vegyes fogadtatásban részesült, a szomszédos Indonézia például (ahol a legnagyobb a muszlim népesség aránya a földön) átmenetileg visszalépett egy asuztráliával való szabadkereskedelmi együttműködésből.

Jeruzsálemre az izraeliek és a palesztinok egyaránt igényt tartanak, ezért a legtöbb külföldi ország vezetése tartózkodik attól, hogy bármelyik fél javára is elismerje státuszát.

„Tudom, hogy a korábbi döntés konfliktust és megosztást szült a az ausztrál közösségben, ezért a kormány ma ezt igyekszik megoldani a döntéssel”

– tette hozzá a külügyminiszter, majd pedig megvádolta a korábbi kormányt, hogy kizárólag kampány célból ismerte el Jeruzsálemet, ugyanis Sydney tengerparti részén jelentős zsidó közösség él, a mandátumok megszerzése pedig kulcskérdés a győzelem szempontjából. Ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a döntés semmilyen ellenséges viszonyulást nem jelent: „Ausztrália mindig is kitartó barátja lesz Izraelnek. Az elsők között voltunk, akik hivatalosan is elismerték Izraelt! Nem fogunk habozni támogatni Izraelt és az ausztráliai zsidó közösséget és ugyanilyen rendíthetetlenül támogatjuk a palesztin népet is, beleértve a humanitárius segítséget is.”

A balközép Munkáspárt 2022 májusában váltotta le a korábbi konzervatív kormányt.

A döntést előrevetítette, hogy az ausztrál külügyminisztérium már korábban eltávolította az „izraeli főváros” kifejezést a honlapjáról Jeruzsálemmel kapcsolatban.

Ran Porat a melbourne-i Monash Egyetem történésze szerint a döntés Izrael kormánya részéről ellenszenvet fog kiváltani Ausztráliával szemben és nyugtalanságot fog okozni. „Annak ellenére, hogy Ausztrália nem jelentős szereplő a béketárgyalásokban, a Közel-Keleten általában a szimbolizmus áll a legtöbb konfliktus középpontjában, ezért a szimbolizmus nem elhanyagolható és nem is jelentéktelen kérdés az ügyben.”

Vida Zsanett / UCA