Auschwitzban vesz részt egy antiszemitizmus elleni konferencián Elon Musk

A rendezvényen Amichai Chikli, izraeli diaszpóraügyi miniszter, Dani Dayan, a Yad Vasem elnöke és mások is részt vesznek – számol be a Jpost.

A Tesla és az X tulajdonosa, Elon Musk várhatóan jövő héten Lengyelországban vesz részt egy konferencián, amelynek középpontjában az antiszemitizmus elleni küzdelem, valamint a holokauszt emlékének tisztelete áll. Musk várhatóan Ben Shapiro, konzervatív amerikai újságíróval beszél majd a színpadon.

Musk lesz a meghívott előadó az Európai Zsidó Szervezetek Szövetsége (EJA) szervezésében megrendezésre kerülő Nemzetközi Holokauszt Emléknapon.

Az idén többek között Miguel Moratinos ENSZ-képviselő, az Európai Unió, Németország, Spanyolország, Olaszország, Svédország, Írország, Görögország, Ausztria miniszterei és parlamenti képviselői erősítették meg részvételüket.

A konferencián részt vesz még Amichai Chikli izraeli diaszpóraügyi miniszter és Dani Dayan, a Yad Vashem elnöke is.

A konferencia során bejelentésre kerül a "Vezetők Fóruma az Antiszemitizmus Elleni Küzdelemért" nevű összefogás létrehozása, Reuven Rivlin, Izrael államának egykori elnöke vezetésében. A konferencián a bejelentéshez csatlakozik Sebastian Kurz, volt osztrák kancellár, Nicolas Sarkozy, volt francia elnök, Manuel Valls, volt francia miniszterelnök és Matteo Renzi, volt olasz miniszterelnök is.

A rendezvény során az európai vezetők megvitatják majd, hogy a gázai háború fényében hogyan lehet hatékonyabban fellépni a növekvő antiszemitizmus ellen.


Muskot egy szeptemberi beszélgetés során Menachem Margolin rabbi, az Európai Zsidó Szövetség elnöke és alapítójána hívta meg Auschwitba. A beszélgetés során Musk megosztotta a múlját, elmondása szerint sok dolog köti őt a zsidósághoz.

"Valójában héber óvodába jártam Dél-Afrikában, amikor gyerek voltam. Most nem tudom, hogy valamilyen módon genetikailag zsidó vagyok-e vagy mi, de talán valahol. Lényegében zsidónak vallom magam"

– részletezte.