Ugrás a tartalomra

Gáza jövőjéről egyeztettek Kairóban az arab vezetők

Egy közel 53 milliárd dolláros beruházás keretében építenék újjá Gázát.

Kép forrása: Gulf-times

Nagy vihart kavartak a Közel-Keleten Donald Trump szavai, aki hivatalba lépése után nem sokkal osztotta meg terveit a Gázai övezet jövőjével kapcsolatban. Az Egyesült Államok „átveszi a Gázai övezetet” – fogalmazott még február elején az amerikai elnök. Ígéretet tett arra is, hogy a térséget teljesen újjáépítenék, közösségi oldalán már egy mesterséges intelligencia által generált videót is közzétett arról, hogyan nézne ki a „Közel-Kelet Riviérája”. Felhőkarcolók, Teslák, sétálóutcák, luxusjachtok a tengerparton – látható a videón. A képsorokon feltűnik az éppen hummuszt fogyasztó Elon Musk, a tengerparton sütkérező Trump és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, valamint a Hamász női ruhában hastáncot lejtő harcosai.

Az arab államok egységesen elutasítják Trump forgatókönyvét, és elkezdtek egy alternatív tervet kidolgozni Gáza jövőjével kapcsolatban. A közel-keleti vezetők ugyanis attól tartanak, az új Gázai övezetből kiutasítanák a palesztin lakosokat, amire maga Trump is tett utalást. – írja az Index.

Trump terve hallatán az arab országok egymás után kezdték szervezni a csúcstalálkozókat. Február 21-én Szaúd-Arábiában ültek össze Mohamed bin Szalmán koronaherceg meghívására. A résztvevők – köztük a jordán király, a katari emír, az Egyesült Arab Emírségek elnöke és a kuvaiti emír – Egyiptom javaslatát vitatták meg, amelynek értelmében közös erővel építenék újjá a Gázai övezetet az arab államok teljes felügyelete alatt.

Az arab országok álláspontjához csatlakozott Ankara is.

„Törökország nem fogadja el Donald Trump amerikai elnök tervét, hogy átvegye Gázát és erőszakkal kitelepítse a palesztin népet”

– közölte Hakan Fidan török külügyminiszter.


A Jpost beszámolói szerint március 4-én Egyiptomban folytatódtak a tárgyalások a Gázai övezet jövőjéről, ahol az arab vezetők az egyiptomi kormány által előterjesztett tervet vitatták meg. A Reuters szerint a csúcstalálkozó közleménytervezete végül elfogadta a tervet, és felszólította a nemzetközi közösséget, valamint a pénzügyi intézményeket, hogy nyújtsanak támogatást a megvalósításához.

A 112 oldalas tervben térképek mutatják be, hogyan alakítanák át a gázai földterületeket, és több tucat színes, mesterséges intelligenciával generált képet tartalmaz lakótelepekről, kertekről és közösségi központokról.

A tervben szerepel egy kereskedelmi kikötő, egy technológiai központ és tengerparti szállodák is.

Egyiptom terve határozottan elutasítja a palesztinok tömeges gázai kitelepítésére vonatkozó amerikai javaslatot, amelyet az arab államok, így Egyiptom és Jordánia is biztonsági fenyegetésnek tart.

A Reuters által látott tervezet szerint egy kormányzati segítségnyújtási misszió lépne a Hamász vezette gázai kormány helyébe egy meg nem határozott átmeneti időszakra, amely a humanitárius segítségnyújtásért és az újjáépítés megkezdéséért lenne felelős.

Az egyiptomi terv ugyan nem tér ki arra, hogy ki biztosítaná az anyagi feltételeket a Gáza újjáépítéséhez, amelynek költsége az ENSZ becslése szerint több mint 53 milliárd dollár lenne. Két forrás a Reutersnek azt mondta, hogy az Öböl menti és arab államoknak legalább 20 milliárd dollárt kellene vállalniuk a kezdeti szakaszban.

Egyiptom javaslata szerint az irányítóbizottságban részt vevő államok létrehozhatnának egy alapot az ideiglenes kormányzó testület támogatására, és adományozói konferenciákat szerveznének, hogy hozzájárulásokat kérjenek a Gázai övezet hosszabb távú újjáépítési és fejlesztési tervéhez.

A Guardian beszámolói szerint Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára kedden kijelentette, hogy támogatja azt az arab vezetésű kezdeményezést, amely a Gázai övezet újjáépítéséhez szükséges támogatás mozgósítására irányul.

A Reuters szerint a csúcstalálkozó zárónyilatkozata kiemelte, hogy az arab államok közösen kívánják újjáépíteni a Gázai övezetet, biztosítva a palesztin nép önrendelkezési jogát és megakadályozva bármilyen külső beavatkozást. A résztvevők hangsúlyozták a nemzetközi közösség felelősségét a terv támogatásában és a régió stabilitásának megőrzésében.

Legfrissebb