A történtekről az áldozat lánya is beszámolt, aki történetesen egy izraeli parlamenit képviselő. Szerinte nincs remény arra, hogy a francia hatóságok intézkédni fognak.
A marokkói származású áldozatot (akinek nevét nem tették közzé) több férfi támadta meg Calais városában, miután észrevették, hogy Dávid csillagot visel a nyakában.
A támadók arcon ütötték az idős nőt, eltörték a fogát és földre terítették. Ezután a hátát rugdosták, miközben "piszkos zsidónak" nevezték, és azt mondták, hogy megérdemli az agressziót.
Az elkövetők elmenekültek a helyszínről, és a rendőrségnek ezidáig még nem sikerült kézre kerítenie őket.
Sharren Haskel, izraeli parlamenti képviselő, korábban a Likud, most a New Hope párt tagja, elmondta, hogy az áldozat a nagymamája, és súlyos sérüléseket szenvedett el az indokolatlan támadásban.
"A francia kormány figyelmen kívül hagyja az antiszemitizmust, és lehetővé teszi az Izrael elleni véres rágalmak terjedését, melynek eredményeként a zsidó közösség erőszaktól, nemi erőszaktól és gyilkosságtól szenved.
– mondta Haskel képviselő egy sajtónyilatkozatban.
"A 88 éves nagyanyámat arab gazemberek támadták meg, és nincs reményem, hogy a francia hatóságok intézkedni fognak"
– tette hozzá.
"Az izraeli kormánynak fel kell ébrednie, és élen kell járnia a az újraéledő globális antiszemitizmus elleni küzdelemben. A diaszpóra zsidóság szerves része a mi közösségünknek, és nagy felelősséggel tartozunk feléjük"
– mondta.
"Arra kérem a diaszpórában élő zsidókat, mint a nagymamámat, hogy térjenek vissza nemzeti, kulturális és történelmi otthonukba. Csak egy otthonunk van"
– fejtette ki.
A franciaországi zsidó közösségek évek óta szenvednek a sorozatos antiszemita támadásoktól, amelyeket a jelenleg is zajló izraeli-Hamász háború csak súlyosbított.
Moshe Sebbag, a párizsi Grande Synagogue főrabbija aggodalmát fejezte ki a franciaországi zsidók jövőjével kapcsolatban, és arra biztatta a fiatalokat, hogy költözzenek Izraelbe vagy más biztonságosabb országokba – írta meg a mandiner.
"Ma már világos, hogy a zsidóknak nincs jövőjük Franciaországban"
– nyilatkozta hétfőn a Jerusalem Post-nak Sebbag.
(WIN)