Antiszemita motívumok miatt letakarták a bécsi Pauluskirche ablakait

Le kellett takarni a bécsi protestáns templom, a Pauliskirche ólomüveg ablakait, mert állítólag antiszemita motívumok voltak rajta, az, aki készítette az ablakokat, tagja volt a náci pártnak- írja az index.


Az ólomüveg ablakokat az 1960-as években Rudolf Böttger (1887-1973) osztrák festőművész készítette, aki korábban a náci párt bécsi szervezetének funkcionárisa volt. Életrajzírója, Florian Jung szerint iskolák, lakóépületek, és vallási építmények falait is díszítik a munkái.


A zsidók sztereotip, rágalmazó ábrázolása mellett az ablakokon egy, a Hitlerjugend egykori tagjait felidéző szőke copfos lány, valamint egy árja külsejű Jézus is szerepelt a minták között Elke Petri, a templomlelkész beszámolói szerint. A vitatott ábrázolások miatt 2003-ban egy magyarázó táblát is kitettek a templomban, mivel a hívők eddig nem támogatták, hogy a templomban változtatásokat hajtsanak végre.

A templom 15 ablakát a lelkész elmondása szerint ezért átmenetileg, amíg ki nem cserélik a régi ablakokat,olyan anyaggal borították be, amelyen a „Hit,remény szeretet” szavak állnak.