Antiszemita megjegyzések miatt perlik a Twittert Németországban

Az ügy annak a kérdésnek a meghatározására irányul, hogy a Twitternek szerződéses kötelezettsége van-e felhasználóival szemben arra, hogy eltávolítsa az antiszemita tweeteket, amelyek uszítást tartalmaznak, vagy az olyan bejegyzéseket, amelyek a holokauszt bagatellizálását és tagadását is tartalmazzák. Az ítélet precedenst teremthet számos érintett közösségi platform számára.

A héten a HateAid és a Zsidó Diákok Európai Uniója (EUJS) közösen polgári pert indított a Twitter ellen. A per tárgya hat antiszemita és illegális megjegyzés, amelyeket nem távolítottak el annak ellenére, hogy azokat jelentették a platformnak. A Holokauszt tagadásával kapcsolatos egyik bejegyzés esetben a Twitter még a tartalom eltávolítását is kifejezetten megtagadta. Ez a gyakorlat a pert indító szervezetek szerint ellentmond a platform szabályainak és szabályzatainak, amelyek a felhasználókra vonatkozó szolgáltatási feltételek részét képezikm, mivel ott a cég kijelenti, hogy nem tolerálja az erőszakkal való fenyegetést és a gyűlöletet szító magatartást.

Josephine Ballon, a HateAid jogi osztályának vezetője úgy fogalmazott:

„Az internetes közbeszéd irányítását magáncégek és befektetők kezébe adtuk. A gyakorlatban azt látjuk, hogy az illegális tartalmat legfeljebb önkényes és átláthatatlan módon távolítják el.”

Ez a mérföldkőnek számító, január 25-én kezdődő ügy tisztázni fogja, hogy a felhasználóknak van-e jogi követelésük ezen szabályok és irányelvek betartatására a közösségi hálózatokkal kötött szerződésük részeként. Ez lehetőséget adna a felhasználóknak, hogy pert indítsanak a felbujtó tartalom eltávolításáért a jövőben, még akkor is, ha személyesen nem is őket érintik a ezen jogok megsértése.

„A Twitter elárulta a bizalmunkat. A gyűlöletkeltő tartalom terjedésének engedélyezésével a vállalat nem védi meg a felhasználókat, és különösen a zsidókat. Ami online kezdődik, nem ér véget”

– nyilatkozta Avital Grinberg, az EUJS elnökeként.

A 2022 -es nagy platform szolgáltatókról készült felmérés azonban azt mutatja, hogy a bejelentett esetek alig 15  százalékát törlik. A tartalom tényleges vizsgálata kivételes esetekben történik meg. A tartalom nagyon gyorsan reprodukálható, így sok elkövetőt nem lehet leállítani a bejegyzésük törlésével, így a pert elindító szervezetek szerint a gyűlölet és agitáció által érintett személyeknek büntetőjogi panaszt kell benyújtaniuk, ha lehetséges. Ezen felül kiemelik: fontos, hogy az illegális hozzájárulást jelentsük a platformnak, mert csak akkor kötelesek lépni ellene.

(HateAid)