Anglikán LMBTQ vita: kutatás cáfolta, hogy a fiatalok felé nyitna az egyház a liberalizációval

A Christian Concern tanulmánya szerint azok az anglikán egyházi gyülekezetek, amelyekben a 16 éven aluliak száma a legnagyobb, konzervatívak a szexualitás kérdésében.

A tanulmány 33 gyülekezetet vizsgált, és megállapította, hogy közülük 20 (61%) támogatja az egyház történelmi nézetét a házasságról, amely egy férfi és egy nő élethosszig tartó szövetségét jelenti.

Egyetlen egyház vagy annak vezetősége sem fejezte ki nyilvánosan támogatását az egyház házasságról szóló tanításának megváltoztatása mellett.

Andrea Williams, a Christian Concern vezérigazgatója, aki 10 évig volt tagja az anglikán egyház általános zsinatának rámutatott, hogy ezekból az adatokból fontos tanulságot lehet levonni.

"Az olyan egyházak teljes hiánya, amelyek nyilvánosan támogatják a házassággal kapcsolatos revizionista nézeteket, azt mutatja, hogy a 21. században az egyházak számára teljesen lehetséges, hogy elérjék és megtartsák a fiatalokat, miközben a szexualitásról szóló történelmi, ortodox nézeteket tanítják."

-emelte ki.

"A fiatalokat olyan üzenetekkel bombázzák, amelyek zavart keltenek azzal kapcsolatban, hogy kik is ők valójában. Látták a tönkrement házasságokat, a pornográfia és a szexuális felszabadulás által okozott károkat, és valami másra vágynak. A hűséges, szerető keresztény gyülekezetek és ifjúsági csoportok, amelyek nem hirdetik az LMBTQ ideológiát, a vigasz és a gyógyulás helyei számukra."

-fogalmazott.

"Isten világosan szólt a szexualitásról az Igéjén keresztül: a szex az egy férfi, egy nő házasságának van fenntartva. Ennek ellenére a tanítást megváltoztatni akarók egyik érve az, hogy erre azért van szükség, hogy elérjük a következő generációt. Ez a kutatás azt mutatja, hogy teljesen hiányzik a bizonyíték arra, hogy bármiféle változtatásra szükség van"

-emelte ki.

Az elemzést az anglikán egyház azon tervei nyomán végezték, amelyek szerint engedélyezik az azonos nemű párok számára az áldás szertartásait.

Az elemzés egyben válasz az oxfordi püspök azon felvetésére is, miszerint a tanítás megváltoztatása előnyös lenne az egyház számára a fiatalabb generációk felé való közeledésben.

(Christian Headlines)