Amerika: feltételekhez kötik az óvodai programban való részvételt

Egy coloradói keresztény iskola óvodája nem vehet részt az általános iskola előtti programban, ha nem hajlandó feladni az intézmény vallási jellegét és meggyőződését.



Jeremiah Galus, az Alliance Defending Freedom (ADF) vezető jogásza a Faithwire-nek nyilatkozva úgy döntött, beperli a coloradói hatóságokat, amiért arra köteleznék a Darren Patterson Keresztény Akadémia intézményét, hogy kizárólag olyan embereket alkalmazzanak, akik nem osztják a keresztény hitet.

Galus elmondta, hogy az iskola programját eredetileg elfogadták, és részt vehetnének Colorado állam első egyetemes óvodai programjában, amely minden négy éves gyermek számára biztosítja a 15 órányi óvodai tandíj kifizetését, azonban mint kiderült, feltételekhez kötik a programban való részvételt.

"A probléma ... az volt, hogy az az  állami hivatal, amely a program igazgatásával van megbízva, olyan szabályokat hozott, amelyek megkövetelik, hogy az iskola feladja vallási meggyőződését és gyakorlatait annak érdekében, hogy részt vehessen a programban"

- mondta Galus.

"Az iskolának ... bele kellene egyeznie abba, hogy kizárólag olyan embereket alkalmazzon, akik nem osztják az iskola hitét vagy az értékrendjét"

– részletezte.

Galus elmondta, hogy a hit központi szerepet játszik a Darren Patterson Keresztény Akadémia küldetésében, amely az óvodás korosztálytól a nyolcadik osztályosokig szolgálja a diákokat már 1982 óta.

"Az a tény, hogy ez egy keresztény iskola, amely keresztény oktatást nyújt a diákoknak, az alap" - mondta az ügyvéd. "És így valóban el is várja a tanároktól, hogy megosszák a hitüket"

– szögezte le a jogász.

A coloradoi Darren Patterson iskola diákjai - forrás:facebook 


Ennek okán az iskola tisztviselői összefogtak az ADF-vel, és pert indítottak a korlátozó intézkedések ellen, amelyek megakadályozzák az intézményt abban, hogy részt vegyen a kormányzati óvodai programban.


Galus, aki a fent említett korlátozásokat és követelményeket "alkotmányellenesnek" nevezte, úgy véli, nem létezik olyan ok, amiért az iskolának kompromisszumot kelljen kötnie a nemekkel, szexualitással és más kérdésekkel kapcsolatos keresztény elveiről, hogy részt vehessen a programban.

"A Legfelsőbb Bíróság nagyon világosan kimondja, hogy ... a kormányzati tisztviselők nem követelhetik meg a vallási szervezetektől, hogy feladják vallási meggyőződésüket és gyakorlatukat"

– emelte ki.


"Azt szeretnénk, ha a Darren Patterson Keresztény Akadémia, valamint Colorado állam más keresztény iskolái is részt vehetnének egy állami programban, mint mindenki más anélkül, hogy a kormányzati tisztviselők és a választott tisztségviselők azt mondanák nekik, hogy a vallási meggyőződésük nem szívesen látott az államban"

– mondta.