Jeremiah Galus, az Alliance Defending Freedom (ADF) vezető tanácsadója elmondta, hogy a kaliforniai székhelyű Church of Compassiont és az óvodai programjukat, a Dayspring Learning Centert kizárták a szövetségi élelmiszerprogramban való részvételből.
A fent említett intézmények közel 20 éve vesznek részt egy szövetségi élelmiszerprogramban, amelyet országos szinten az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma, az USDA, helyi szinten pedig Kalifornia államban a Kaliforniai Szociális Szolgáltatások Minisztériuma irányít. Az állam tisztviselői azonban az USDA útmutatását követve új diszkriminációellenes rendelkezéseket vezettek be, amelyet az egyházra és az iskolára rá akarnak kényszeríteni.
"Arra kényszerítené az egyházat és az óvodát, hogy lemondjanak azon jogukról, hogy olyan embereket alkalmazzanak, akik megosztják hitüket, és meg is élik azt"
– mondta.
"Megtiltanák, hogy belső politikájukat úgy igazítsák, hogy az megfeleljen a szexualitással kapcsolatos vallási meggyőződésüknek"
– magyarázta Gallus.
Ez kihatással lenne az iskola működésére, például arra kötelezné a központot, hogy a biológiailag fiúknak engedélyezze a lányok mosdóinak használatát és más hasonló kérdéseket, amely feltétele annak, hogy részt vehessenek a régóta működő programban.
"Az USDA feladata a IX. cím betartatása, amely eddig csak a nemi megkülönböztetést tiltotta, azonban 2022 óta a szexuális orientációt és a nemi identitást is magába foglalja. És ha részt veszel az élelmiszerprogramban, akkor szövetségi pénzügyi támogatásban részesülsz, amellyel aláveted magad a IX. cím követelményeinek"
– fejtette ki Galus.
Az ADF nemrégiben panaszt és előzetes végzés iránti kérelmet nyújtott be, és reméli, hogy a gyülekezet és a Dayspring Learning Center visszakerül az USDA programba anélkül, hogy kompromisszumot kötnének.
Dean Broyles, az egyházat képviselő ügyvéd, aki a National Center for Law and Policy nevű szervezetet is vezeti, márciusban azt mondta a KFMB-TV-nek, hogy a kormányzat kezelése mélységesen erkölcstelen.
"Annak, hogy az egyházak kit alkalmaznak, semmi köze a rászoruló gyerekek hatékony étkeztetéséhez, a CDSS mégis agresszíven visszaélt a hatalmával, amikor ráerőszakolta az új, államilag előírt szexuális ortodoxiát az ügyfeleinkre."
A Faithwire felkereste a Kaliforniai Szociális Szolgálatok Minisztériumát azonban ők folyamatban levő peres ügyekre hivatkozva elutasították az ügy kommentálását.