"Államellenes propaganda" - 71 éves lelkészt tartóztattak le Vietnámban
A vietnami hatóságok letartóztatták a 71 éves Nguyen Manh Hung lelkészt Ho Si Minh-városban, azzal a váddal, hogy „államellenes propagandát” terjesztett. A razzia során a lelkész fiát is letartóztatták, őt azonban néhány órás kihallgatás után szabadon engedtek.
Nguyen lelkipásztort a házában tartott razzia során vették őrizetbe, ahol a rendőrség állítólag még az áramot is kikapcsolta, mielőtt belépett a házba – írja a Radio Free Asia. A forrás szerint a lelkészt a vietnami büntető törvénykönyv 117. cikke alapján kiadott letartóztatási parancsra hivatkozva bilincslték meg, amint kinyitotta az ajtót.
A törvény tiltja az államellenesnek minősített tartalmak terjesztését, amelyért akár 20 év börtönt is kaphatnak a vádlottak. A tisztviselők mobiltelefonokat, laptopokat és néhány dokumentumot is lefoglaltak a helyszínen - jelentette az Egyesült Királyságban működő Christian Solidarity Worldwide csoport.
A lelkész fiát, Nguyen Tran Hien-t, még aznap a Közbiztonsági Minisztérium Bűnügyi Tudományos Intézetébe szállították. A kihallgatás során édesapja tevékenységeiről és állítólagos banki tranzakcióiról kérdezték, majd éjfél körül elengedték.
Nguyen lelkészt egy fogdába vitték, ahol a családja elmondása alapján négy hónapig tartják majd fogva amíg a nyomozás zajlik.
Nguyen Manh Hung korábban a Chuong Bo Protestáns Egyházzal, egy független mennonita gyülekezettel állt kapcsolatban, és továbbra is tagja a Vietnami Vallásközi Tanácsnak. A tanács a vallásszabadságért küzd országszerte, azonban sem az egyház, sem a tanács nincs hivatalosan bejegyezve a vietnami hatóságoknál, amelyet a törvény előír.
Az elmúlt 15 évben Nguyen-t rendszeresen zaklatták, mert többször felszólalt korrupció és emberi jogi visszaélések ellen.
2015-ben még az Egyesült Államok Képviselőházának egyik bizottsága előtt is tanúskodott a vallásszabadság megsértésével kapcsolatos tevékenységekről.
Nguyen korábban katonaként szolgált a vietnami háborúban, majd vezetői munkakörökben dolgozott. Rövid ideig egy kolostorban élt, mielőtt 2011-ben lelkésszé szentelték.
Letartóztatása része a vietnami hatóságok szigorú fellépésének azok ellen, akik kritizálják az egypártrendszert vagy korrupcióval vádolják a Kommunista Pártot.
(CP)