Jöhet a Sába királynő egyezmény? - afrikai törvényhozók összefogtak Izraelért

A nyilatkozat elítélte az Afrikai Unió és más szervezetek által Izrael ellen irányuló jogi lépéseket, kijelentve, hogy ezek a lépések aláássák a tárgyalásokat és a már meglévő megállapodásokat, beleértve az Oslói Egyezményeket is.

A nyilatkozat kimondja:

„Elismerjük Jeruzsálemet Izrael Állam jogos, osztatlan és örök fővárosaként.”

Továbbá felszólítanak a zsidó nép történelmi, jogi, kulturális és vallási kapcsolatai tiszteletben tartására a történelmi Palesztinával, beleértve Jeruzsálemet és a „Júdea és Szamária” néven ismert „Nyugati partot” is.

A nyilatkozatot az „Addisz-Abebai Nyilatkozat az Afrika-Izrael Együttműködésről és Partnerségről” címmel írták alá törvényhozók olyan országokból, mint Botswana, Kamerun, a Közép-afrikai Köztársaság, a Kongói Köztársaság, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Etiópia, Ghána, Elefántcsontpart, Kenya, Madagaszkár, Nigéria, Ruanda, Dél-Afrika, Dél-Szudán, Tanzánia, Uganda és Zambia az első Afrika-Izrael Parlamenti Csúcstalálkozón, amely szeptember 10-11. között zajlott Addisz-Abebában.

A nyilatkozat, amelyet afrikai államfőknek címeztek, továbbá elítélte az anti-cionizmust, mint antiszemitizmus egyik formáját, és elítélte az Izrael elleni erőszakot, megnevezve a Hamászt és az Irán által támogatott csoportokat. Támogatta a többoldalú békefolyamatokat, mint az Ábrahámi Egyezmények, és erősebb diplomáciai és gazdasági kapcsolatokra hívott fel Afrika és Izrael között. Ezenkívül támogatta Izrael megfigyelői státuszát az Afrikai Unióban.

„Tudjuk, kik a barátaink... és büszkén állnak ki Izrael mellett”

– mondta Fleur Hassan-Nahoum, Jeruzsálem volt alpolgármestere.

A csúcstalálkozót az Israel Allies Foundation, az Israel-Africa Initiative és a Thinc Israel szervezte. A rendezvény hangsúlyozta Izrael, a zsidó közösség és az afrikai nemzetek közötti stratégiai partnerséget.

Izrael jelenleg nyílt diplomáciai kapcsolatokat tart fenn Afrika 54 nemzetéből 46-tal. Ennek ellenére a legtöbb afrikai ország általában nem Izrael javára szavaz a nemzetközi fórumokon.

A szövetségesi csoportok, amelyek vezetői részt vettek az eseményen, jellemzően keresztény törvényhozókból állnak, akik országaik parlamentjében támogatják Izraelt, és ezt gyakran judeo-keresztény vallási meggyőződéseik motiválják.

„Izrael rendelkezik mindazzal, amire szükségetek van a fejlődéshez”

– mondta Erik Selle, valamint hozzátette:

„Nem Európára, Amerikára vagy a múltra kell néznetek. A jövőbe kell néznetek, és Afrika számára Izrael a jövő.”

Sharren Haskel, az izraeli parlament keresztény szövetségeseinek csoportjának társelnöke javasolta, hogy terjesszék ki az Ábrahámi Egyezményeket Afrikára egy „Sába Királynő Egyezmények” nevű kezdeményezésen keresztül.

A javasolt Sába Királynő Egyezmények gazdasági együttműködést, védelmet, biztonságot, hírszerzési megosztást, valamint oktatási, vallási és kulturális együttműködést foglalnának magukba.

„Csak egy erős szövetséggel tudjuk legyőzni a gonoszt”

– mondta Haskel.

„Mindannyian értjük a vallási és kulturális háborút, amelyet a radikális iszlámmal szemben vívunk, ezért a hit alapú diplomáciáról is beszélnünk kell. Ha a Sába Királynő Egyezményeket alapként állítjuk egy közös biztonsági és védelmi szövetséghez, sokkal gyorsabban és kevesebb áldozattal tudjuk legyőzni a radikális iszlámot.”

Louison Emerick Bissila, az Afrikai Unió káplánja elmagyarázta, hogy Afrika ma már olyan kölcsönösen előnyös partnerségeket fogad el olyan globális hatalmakkal, mint Kína, Japán, Oroszország, India és Brazília, ezért paradox, hogy Izraellel való együttműködést tabuként kezelik.

Bissala továbbá angsúlyozta Afrika azon identitásának és történelmének fontosságát, amely a Biblián keresztül Izraelhez kapcsolódik.

„Ma azt látjuk, hogy Istennel minden lehetséges”

– mondta a káplán, valamint hozzátette:

„Izrael ereje Izrael földjén rejlik. … Amit ma Izrael Államaként ismerünk, lényegében Isten azon ígéretének beteljesülése, hogy népét az ő földjükre telepíti.”

(Ynet)