A templomi harangszót is betiltaná egy új vallásellenes szervezet

A Welt beszámolója szerint Németországban megalakult a Nem Vallásos Emberek Központi Tanácsa (Zentralrat der Konfessionsfreien) nevű ernyőszervezet amely 13 szervezet részvételével működhet majd, és a nem vallásos embereket akarják képviselni - írta meg a 888.hu.

Az ernyőszervezet vezérkara szerint míg 50 évvel ezelőtt még az egyházhoz való tartozás volt a norma, addig Németországban ma már a lakosság 42 százaléka felekezeten kívüli. Ha az elmúlt évek tendenciáját figyeljük, akkor 2032-re ez az arány több mint a fele lesz. A Tanács nézetei szerint vallási hovatartozást magánügyként kell kezelni.

Az egyesület egyebek mellett a gyermekek egyházi szexuális zaklatásának tisztázását, az etika kötelező iskolai tantárgyként való bevezetését és a vallási szimbólumok közterületi eltávolítását kéri.

Phillip Möller, a Tanács vezetője szerint hamarosan a vallástalanok lesznek az abszolút többség.

"A politikai többségeket akkor már nem ellenünk, hanem csak velünk együtt fogják megtalálni”

– mondta, hozzátéve, hogy a német kormánynak most „történelmi lehetősége” van arra, hogy Németországot olyan országgá tegye, „amelyben minden világnézetű ember egyenrangúan és önrendelkezve élhet”.

Nézeteik szerint a templomok harangjai sem szólalhatnak meg többé.

"Ha a vallási közösségek imára akarnak hívni, akkor van mód arra, hogy ezt mások zavarása nélkül tegyék”

– mondta Möller.

Nem lehetetlen, hogy a német kormány akár nyitott is legyen ilyen intézkedésekre, mint köztudott, Olaf Sholz német kancellár, amikor letette az esküjét , kihagyta az "Isten engem úgy segéljen" szakaszt.