Ugrás a tartalomra

A túszok kiszabadításáért sakkoztak Jeruzsálemben

Ez volt a legnagyobb szimultán sakkjáték Izrael történetében.

Több mint 1000 játékos sakkozott Jeruzsálemben az izraeli túszok kiszabadulásáért. Kép forrása: Shalom Elbaz Public Relations

A jeruzsálemi Safra téren 1 004 sakkozó gyűlt össze, hogy egy közös célért játszanak: a Gázában fogva tartott 101 izraeli túsz kiszabadításáért. A játékosok egy sárga szalag formában játszottak, amely a túszokért folytatott küzdelmet szimbolizálta, és egyben kifejezték a reményüket, hogy szeretteik biztonságban hazatérnek.

Az esemény nemcsak mérete miatt vált különlegessé – ez lett a legnagyobb szimultán sakkjáték Izrael történetében –, hanem mert a háromnapos nemzetközi sakkünnep csúcspontjaként egy pillanatra megállította a háború zaját, és lehetőséget adott arra, hogy az emberek egy közös célért játszanak. A játékosok soraiban ott voltak izraeli és nemzetközi versenyzők minden korosztályból, akik a sakkot használták arra, hogy kifejezzék üzenetüket a világ számára: "Izrael erős, és nem felejti el saját embereit."

Miki Zohar kulturális és sportminiszter az esemény során így fogalmazott:

„Még ezekben a nehéz pillanatokban sem feledkezünk meg a túszokról, és reméljük, hogy hamarosan velünk lesznek. Továbbra is támogatni fogjuk az izraeli sakkot."

Az egyik asztalnál Maj. Yehuda Natan Cohen emlékére játszottak, aki Gázában vesztette életét. A barátai együtt ültek a sakktábla körül, csendben, de méltósággal emlékezve arra az emberre, aki békésebb időkben velük játszott. Egy másik asztalnál Nathan Eshel és családja játszott, emléket állítva a Sakkszövetség alapítójának, Izrael Eshelnek.

Az esemény nemzetközi figyelmet is kiváltott, és egyértelművé tette, hogy Izrael küzdelmei nemcsak egy ország csatája, mivel a világ különböző pontjairól érkezett sakkozók is csatlakoztak a játékhoz, és szolidaritást vállaltak Izraellel.

Yoav Brodsky, egy 14 éves fiatal sakkozó Ashdod-ból érkezett Jeruzsálembe családjával. Élete első nemzetközi sakkversenyére annyira izgatottan készült, hogy három órával a kezdés előtt már a helyszínen volt.

„Mindenki nagyon kedves volt, találkoztam gyerekekkel, idősekkel, és még a világ más részeiről érkezett emberekkel is. Hihetetlen volt látni, hogy egy olyan játék, mint a sakk, hogyan hozhat össze ennyi embert ilyen nehéz időkben”

– mondta.

Meir Porush, a jeruzsálemi ügyekért és zsidó hagyományokért felelős miniszter is megosztotta gondolatait:

„A sakk az egyetlen játék, amelyet már a Talmud is említ, és amelyet zsidók generációk óta játszanak. Most, Jeruzsálemben, egy sakkbajnokságot tartunk, miközben ellenségeinkkel harcolunk.”

Szavai emlékeztették a közönséget, hogy ez az esemény nem csupán egy verseny, hanem kiállás azokért az értékekért, amelyek évszázadok óta erősítik a zsidó népet.

Az est végén nem a rekorddöntés öröme volt a legfontosabb, hanem a közös cél tudata. Moshe Lion jeruzsálemi polgármester így fogalmazott:

„Jeruzsálem, Izrael fővárosa, több mint 3 000 éve dönt rekordokat, és ma ismét megdöntöttünk egyet egy nagyon különleges és érzelmes eseményen, amely mindannyiunk imáit hordozza a túszok gyors hazatéréséért.”

(Jpost)

Legfrissebb