A rasszista és eugenista Margaret Sanger unokája háborgott a Legfelsőbb Bíróság döntésén

A Glamour Magazin az utca emberét kérdezte az abortuszról és Alexander Sanger is elmondta véleményét, aki a rasszista, eugenista és sokat kritizált Margaret Sanger Planned Parenthood alapító unokája.

@glamourmag “It’s just a total outrage against women.” #roevwade #abortion #womensrights #reproductiverights #plannedparenthood 📽: @Karim Jovian ♬ original sound - Glamour

Alexander Sanger kifejtette, hogy szerinte nem megoldás az abortusz kriminalizálása és szerinte a döntés felháborító. Azt is elmondta a rasszista klinika alapító unokája, hogy "diszkriminatív" a döntés, mert színesbőrű, szegényebb és hátrányosabb helyzetben élő nők nem engedhetik meg maguknak hogy elutazzanak abortuszért.

Margaret Sanger annyira megosztó szereplője az abortuszmozgalom történetének, hogy még maga a Planned Parenthood is eltávolította nevét egy New Yorkban található klinikájáról, arról a klnikáról, amelyiknek elnökeként dolgozott korábban Alexander Sanger is. Döntésüket azzal indokolták, hogy Sanger eugénikáról alkotott véleményével és egyértelmű rasszizmusával nem tudtak azonosulni.

„Margaret Sanger nevének eltávolítása épületünkről egy szükséges és egyben esedékes lépés ahhoz, hogy szembenézzünk örökségünkkel, és elismerjük a Planned Parenthood hozzájárulását a történelmi reprodukciós károkhoz a színesbőrű közösségeken belül”

-nyilatkozta a new york-i intézet igazgatótanácsának egyik tagja.

„Margaret Sanger aggodalmait és a reproduktív egészséggel kapcsolatos támogatását egyértelműen dokumentálták, de ugyanúgy a rasszista örökségét is.”

-hangsúlyozta.