Ugrás a tartalomra

A Német Protestáns Egyház civil szervezetté válhat egy kereszténydemokrata képviselő szerint

A Német Protestáns Egyház (EKD) azt kockáztatja, hogy civil szervezetté alakul, ha minden társadalmi kérdésben megnyilvánul - ezt emelte ki Barbara Becker kereszténydemokrata képviselő.

Becker úgy véli, hogy az EKD esetében fennáll annak a veszélye, hogy civil szervezetként viselkedik akkor, ha úgy érzik minden társadalmi kérdésben meg kell nyilvánulniuk.

Becker szerint az egyház ezt azért teszi, mert az ezekkel kapcsolatos kijelentések általában nagyobb figyelmet keltenek, mint a gyülekezeti tagokkal folytatott személyes beszélgetések.

"Szerintem ez veszélyes. Ha az egyház politikailag fejezi ki magát, akkor egyenlő erővel kell gondoskodnia a tagokról"

-mondta.

Barbara Becker a CSU berkein belül működő Protestáns Munkacsoport (EAK) új elnöke. Ez egy mintegy ezer tagot számláló csoport, amely „hídnak tekinti magát az egyház és a politika között”. Többek között az élet védelmét és a digitális etikát szorgalmazza. A CSU a nagyobb Kereszténydemokrata Unió (CDU) bajor partnere.

Becker pozitívan értékeli elnökségének eddigi szakaszát. Külön kiemeli az EAK és a CSU között jelenlegi, prostitúcióról szóló találkozókat. Az EAK a „skandináv modellhez” hasonló jogszabályt akar bevezetni Németországban, amely szerint a szexuális szolgáltatások vásárlása büntetendő lenne.

"Siker, hogy ilyen rövid idő alatt meg tudtuk szervezni [ezeket a találkozókat]"

-mondta.

Hit Rádió / CNE

Legfrissebb