A közép-amerikai hívők többsége evangéliumi kereszténynek vallja magát

Egy friss felmérés szerint a Közép-Amerikában élő hívők 37 százaléka evangéliumi keresztény, így ez a legnagyobb létszámú vallási csoport a térségben - számolt be a Hetek.

Az M&R Consultants kutatása szerint a guatemalai, hondurasi, Costa Rica-i, nicaraguai és El Salvador-i hívők 32,6 százaléka római katolikus, a lakosok 29,1 százaléka semmilyen felekezethez nem tartozik, 1,3 százalékuk pedig nem hívőnek vallotta magát.

A katolikusok 19 százaléka hetente több alkalommal jár templomba, és a közösségének részt vesz a nem hitéleti jellegű tevékenységeiben is. Az evangéliumi keresztények viszont majdnem háromszor aktívabbak a gyülekezetük életében, 58,4 százalékuk számára fontos a közösség.

A közép-amerikai országokban élők 61 százaléka katolikus családban nevelkedett, de csaknem 30 százalékuk a későbbiekben már nem azonosult a katolicizmussal.

A protestánsok száma egyre nagyobbmértékben növekeszik Közép-Amerikában”

- állapította meg a kutatás végző cél elnöke.

Raúl Obregón szerint a katolikus keresztények aránya csökken a térségben, mert az emberek túlságosan merevnek érzik a szertartásokat.

A felmérésben azt is vizsgálták, hogy mi a keresztények véleménye az azonos neműek házasságáról és a terhességmegszakításokról. A közép-amerikai országokban élő hívők 83,9 százaléka nem ért egyet a homoszexuálisok közötti kapcsolattal, azonban 61,3 százalékuk úgy véli, hogy az abortusz elfogadható megoldás, de csak akkor, ha az anya élete veszélyben forog.

A megkérdezettek több mint 96 százaléka szerint vallásszabadság van Közép-Amerikában.

(Hetek)