Egy Hezbollah-párti libanoni kommentátor, keresztényellenes kirohanása komoly felháborodást váltott ki, tovább szítva az országban jelen levő vallási megosztottságot.
Reda Saad, egy Hezbollah-párti libanoni kommentátor, óriási felháborodást váltott ki a libanoni keresztény közösségek körében, miután egy interjúban kijelentette, hogy
"A keresztények szerepe Libanonban véget ért."
Saad szavai nemcsak a keresztényeket, hanem a Libanon jövőjéért aggódó embereket is sokkolták, mivel kirohanása ismét rámutatott az országban lappangó vallási feszültségekre.
Az interjú során Saad provokatívan fordult a libanoni keresztényekhez, akiket "keresztény testvéreimnek" nevezett, de mondanivalója egyértelműen fenyegető-hangvételűre sikeredett.
„Attól tartok, hogy a keresztények Libanonban hasonló sorsra jutnak, mint az afgánok, akik az amerikai helikopterek kerekeibe kapaszkodva zuhantak a mélybe”
- mondta Saad, majd még tovább ment:
„Attól tartok, hogy nem lesz repülőtér vagy kikötő, ahonnan elmenekülhetnének. Lehet, hogy a külföldi hadihajók azért jönnek, hogy az utolsó keresztényt is elvigyék innen.”
Saad ezen kívül azt állította, hogy a libanoni keresztények már nem képesek betölteni vezető szerepeket az országban.
„Sajnos látták, hova jutottak? Még egy elnököt sem tudnak kinevezni!”
- mondta, utalva ezzel Libanon elhúzódó politikai válságára, amelynek során hónapok óta nem sikerült elnököt választani. Saad szerint „a keresztény Libanon ma már az amerikai és izraeli Libanon szinonimája lett,” és megvádolta őket azzal, hogy együttműködtek a francia mandátummal, valamint a francia nyelvet és kultúrát az arab fölé helyezték.
Reda Saad, a political analyst affiliated with Hezbollah, says that Christians might be forced to flee Lebanon like the Afghans who tried to hold on to airplanes leaving Kabul Airport when the Taliban took the city.
— Visegrád 24 (@visegrad24) August 18, 2024
He says:
“We are the majority now” pic.twitter.com/bHxq8RGA1o
Saad kijelentései mélyen sértették a keresztény közösséget, amely hosszú évtizedek óta meghatározó szerepet játszott Libanon politikai és kulturális életében.
„Kisebbséggé váltak ebben az országban, mégis magas pozíciókat töltenek be... Senki nem fogadja el ezt a helyzetet. Az eljövendő generációk sem fogják elfogadni, hogy az elnöknek kereszténynek kell lennie; inkább legyen szunnita vagy síita muszlim”
– jelentette ki Saad.
Saad szavait követően számos támogatója üdvözölte az állításait. Volt, aki azt írta:
„Ezt érdemlik, bravo.”
Egy másik kommentátor ugyanakkor igyekezett különbséget tenni a „jó” és a „rossz” keresztények között:
„Igaz, de Libanon mindenkié, nem csak a síitáké és szunnitáké. Síita vagyok, de nem tudok elképzelni egy olyan Libanont, ahol nincsenek meg az eredeti, tisztességes keresztények – nem pedig az amerikai és francia bábok. ”
A keresztény közösség és más kritikusok azonban mélyen felháborodtak Saad megjegyzésein. Egy kommentelő ezt írta:
„Itt maradunk, mint egy tüske a szemedben. Te és a hozzád hasonlók nem képviselitek Libanont.”
Mások élesen bírálták a Hezbollah és Irán kapcsolatát.
„Üdvözlet az Iszlám Köztársaságban, Libanonban,”
- fogalmazott ironikusan egy felháborodott hozzászóló. Egy másik pedig hozzátette:
„Tönkretettetek minden rendszert Jemenben, Irakban, Szíriában és Libanonban. Ti vagytok a világ legsikeresebb csempészei. Az összes technológiátokat a keresztény Nyugattól kapjátok. Az amerikai hajók itt vannak, hogy biztosítsák, hogy az ilyen gazemberek, mint ti, el legyenek távolítva Libanonból.”
(Jpost)