A háború miatt tartott találkozót a két ellenséges ukrán ortodox egyház

Az "Ukrán Ortodox Egyház" és az "Ukrajnai Ortodox Egyház" papsága a közelmúltban egy kötetlen összejövetelen találkozott.

A találkozót a Kulturális és Információpolitikai Minisztérium, az Állami Etnopolitikai és Lelkiismereti Szolgálat (DSESS) és a „Sofia Kyivska” Nemzeti Rezervátum szervezte – írja a Df.news.

Ez volt az első alkalom a történelemben, hogy Ukrajnában mindkét ortodox egyház papjai találkoztak. A két felekezet között nagy volt a súrlódás, mivel az Ukrajnai Ortodox Egyház a Moszkvai Patriarchátus része, amely nem ismeri el a Konstantinápolyi Patriarchátushoz tartozó Ukrán Ortodox Egyházat. A közelmúltban az orosz-ukrán háború tovább növelte a szakadékot a két egyház között. Az "Ukrán Ortodox Egyház" időnként azzal vádolta például a másik felet, hogy együttműködik a megszállóval.

A legutóbbi találkozó célja az volt, hogy összehozza mindkét felekezet papságát, abból a célból, hogy  „együtt építsék fel a közös otthont – Ukrajnát –”, mondta Olena Bohdan, a DSESS vezetője.

Olekszandr Kovalenko, az OCU papja kijelentette, hogy a papok „bölcsességet kértek Istentől a kijevi egyház fejlesztéséhez, bölcsességet a fennálló megosztottság leküzdéséhez, hogy szolgálják Istent és Ukrajna népét”.

Szerhij Prokopcsuk, az UOC papja is hangsúlyozta a két felekezet közötti hasonlóságot:

„Ukránok vagyunk. Ortodoxok vagyunk. Ma azért gyűltünk össze, hogy megtaláljuk a közös hangot a két papság között.”

-mondta.

Hozzátette: a találkozó résztvevői azt szeretnék, ha béke és megértés uralkodna a közösségekben. Mykhail Omelyan, az "Ukrajnai Ortodox Egyház" papja utalást tett arra, hogy nem feltétlen ez volt az utolsó találkozás a két papság között.

„Úgy gondoljuk, hogy ezt a találkozót és a következő találkozóinkat siker koronázza”

– mondta a DF.news szerint.

(CNE News)