Ugrás a tartalomra

A gondolatrendőrség ismét akcióba lépett: ezúttal egy édesapa került a bíróság elé

Adam Smith-Connor, aki csendben imádkozott egy abortuszklinika előtt Angliában, ezen a héten áll bíróság elé a Közterületi Védelmi Rendelet megsértése miatt.

Adam Smith-Connor. - Kép forrása: ADF International

Az életpárti aktivista, Adam Smith-Connor, akit azzal vádolnak, hogy megsértette a Közterületi Védelmi Rendeletet (Public Space Protection Order) azzal, hogy néma imát mondott egy angliai, Bournemouth-i abortuszklinika előtt, ezen a héten áll bíróság elé. A tárgyalás kedden kezdődött és várhatóan csütörtökig tart majd.

A Közterületi Védelmi Rendelet tiltja az embereknek, hogy „tüntessenek, és az abortuszhoz kapcsolódó kérdések melletti vagy elleni véleményüket kifejezzék, bármilyen formában”, beleértve a „grafikus, szóbeli vagy írásos megnyilvánulásokat, imát vagy tanácsadást” az abortuszlétesítmény körül levő bizonyos távolságon belül. A rendelet kritikusai szerint a jogszabály homályos, és sérti a szólásszabadsághoz való jogot.

Smith-Connort az ADF UK jogi iroda képviseli az ügyben.

„Felfoghatatlan, hogy egy látszólag szabad társadalomban bűnügyi vádat emelnek ellenem a néma gondolataim alapján, a saját elmémen belüli magánéletem miatt”

– mondta Smith-Connor egy nyilatkozatában a tárgyalás előtt.

„Ez semmiben sem különbözik attól, mintha gondolatbűnért állítanának bíróság elé.”

Smith-Connor megjegyezte, hogy „20 évig szolgált a Brit Hadseregben tartalékosként, beleértve egy afganisztáni missziót is, hogy megvédje azokat az alapvető szabadságokat, amelyekre ez az ország épül.”

Hozzátette:

„Ezt a szolgálati szellemet folytatom egészségügyi szakemberként és egyházi önkéntesként. Nagyon nyugtalanít, hogy olyan mértékben erodálódnak a szabadságjogaink, hogy már gondolatbűnökért is vádat emelnek az Egyesült Királyságban.”
„Azáltal, hogy engedélyezzük a néma ima miatti vádemelést, veszélyes vizekre evezünk az emberi jogok védelme terén az Egyesült Királyságban”

– kommentálta Jeremiah Igunnubole, az ADF UK jogi tanácsadója. Elítélte a Bournemouth-i, Christchurch-i és Poole-i Tanács által bevezetett Közterületi Védelmi Rendeletet, amely szerinte egy „alkotmányellenes cenzúra zóna”.

Smith-Connort 2022 novemberében szólította fel a rendőrség, miközben csendben imádkozott az abortuszklinika előtt. A találkozásról készült videón látható, amint a rendőrök megkérdezik tőle, miért van ott, mire a veterán azt válaszolja

„Imádkozom.”

Az ADF UK szerint Smith-Connor „korábban fizetett egy abortuszért az exbarátnője számára”, és imájában a saját tapasztalatairól, az elveszített gyermekről, valamint azokról a férfiakról és nőkről imádkozott, akik nehéz döntések előtt állnak az abortusszal kapcsolatban.

Az ADF UK jelentése szerint a BCP Tanács több mint 34 ezer fonto költött jogi díjakra Smith-Connor vádemelésével kapcsolatban, amiért a maximálisan kiszabható büntetés 1 000 font.

Smith-Connor nem az első személy az Egyesült Királyságban, aki ellen vádat emeltek, mert csendben imádkozott egy abortuszklinika előtt. Pro-life aktivista, Isabel Vaughan-Spruce-t 2022-ben és 2023-ban is letartóztatták és felszólították, mert csendben imádkozott egy birminghami abortuszklinika előtt. A múlt hónapban a West Midlands rendőrség közel 17 ezer dolláros kártérítést ítélt Vaughan-Spruce-nak az ADF UK szerint, elismerve, hogy igazságtalanul bántak vele.

(CP)

Legfrissebb