Ugrás a tartalomra

A jeruzsálemi főrabbi elítelte a keresztényeket ért zaklatásokat

Több százan tüntettek a Siratófalnál imádkozó keresztények ellen.

Schlomo Amar - Aharon Krohn/Flash90



Shlomo Amar , Jeruzsálem szefárd főrabbija elítélte a Jeruzsálemben történt keresztényellenes zaklatásokat.

Shlomo Amar rabbi kedden angol nyelvű levélben szólalt fel a jelenség ellen, amely a médiában azt követően kapott figyelmet, hogy május 28-án zsidók egy csoportja a jeruzsálemi alpolgármester vezetésével engedély nélkül tiltakoztak a nyugati falnál imádkozó keresztények ellen.

"Sajnálattal hallottuk nem zsidó papoktól, hogy számos fiatal zsidó és néhány magát istenfélőnek tettető zsidó szidalmakkal, és egyéb káromkodásokkal üldözi őket, miközben a város utcáin sétálnak. Kétségtelen, hogy ezt felelőtlen emberek tették, akik egyáltalán nem tartják be a Tórát és annak útjait. Kijelentjük, hogy az ilyen viselkedés szigorúan tilos"

- áll a szokatlan módon, angolul írt levélben, amelyet kedden tett közzé Amar, akinek hivatala ritkán tesz közzé angol nyelvű nyilatkozatokat.

A május 28-i összetűzésben Arieh King alpolgármester vezette a több száz vallásos zsidót, akik azt skandálták, hogy "misszionáriusok menjenek haza", amikor több száz keresztény érkezett a Nyugati Fal déli részéhez egy imaeseményre, amelyet a szervezők „Isten Izraelre vonatkozó terve érdekében hirdettek meg.

Keresztény lelkészek arról is beszámoltak, hogy egyes vallásos zsidók leköpik őket, amikor útjaik keresztezik egymást az Óvárosban.


Deborah Lipstadt, az antiszemitizmus megfigyelésével és leküzdésével foglalkozó amerikai különmegbízott csütörtökön azt írta, hogy egyetért Amar elítélésével a keresztények és nem zsidó papok fiatal zsidók által az Óvárosban elkövetett zaklatása miatt.

"Jeruzsálem az összes ábrahámi hit szent városa, és annak is kell maradnia minden lakos számára. Keresztényeknek, zsidóknak és muzulmánoknak egyaránt szívesen látottnak kell érezniük magukat Jeruzsálemben és az egész Szentföldön"

-írta Lipstadt.

(TOI)

Legfrissebb