Ugrás a tartalomra
Photo by John Benitez / Unsplash

Érdekli az amerikai államot, hogy mi sül ki a dologból, ezért befektető cégén keresztül támogatja a mamutok feltámasztását - írta meg az Index.

Az Egyesült Államok központi hírszerző ügynöksége – a CIA – befektető cégén az In-Q-Telen keresztül támogatja a Colossal Biosciences biotechnológiai cég kutatásait. A texasi cég célkitűzései kihalt állatok megmaradt DNS alapján való újraélesztése, amivel eddig nagy sajtóvisszhangot keltettek.

A Colossal egyik célja, hogy „ismét mamutok léptei dübörögjenek a tundrán”. Hasonló logika alapján beszálltak az 1930-as években kihalt erszényes farkas feltámasztására szervezett ausztrál programba is.

Az In-Q-Tel közleményéből kiderült, hogy az amerikai hírszerzőket igazából nem is a nagy szőrös ősállatok érdeklik, hanem a DNS rekonstrukciójának technológiája. Ennek lényege, hogy a kihalt állatok örökítőanyagának hiányait megpróbálják egy genetikailag közel álló, rokon faj génjeivel kipótolni és változatossá tenni. A munka végeredménye így inkább lesz mamutgénekkel hidegtűrővé alakított elefánt, mint igazi mamut – a kihalt állat feltámadásának élményét ettől függetlenül átélhetővé tennék.

(Index)

Legfrissebb