Ugrás a tartalomra
A Világvége órája továbbra is 90 másodpercnél áll. - Kép forrása: Sky News

A világvége órája – amely jelzi, hogy az emberiség szimbolikusan milyen közel van a nukleáris armageddonhoz – továbbra is 90 másodperccel éjfél előtt áll.

A tudósok felsorolták az okokat, amiért az óra mutatói a legközelebb maradnak a világvégéhez. Az új nukleáris fegyverkezési verseny veszélye, az ukrajnai háború és az éghajlatváltozással kapcsolatos aggodalmak mind tényezők voltak.

Az órát évente állítja be az Atomtudósok Bulletinje. 

A tagok 2007 óta mérlegelik az olyan új, ember okozta kockázatok hatását, mint a mesterséges intelligencia és az éghajlatváltozás, valamint a legnagyobb fenyegetést, a nukleáris háborút.

A Bulletin keddi, 2024-re vonatkozó közleményében azt írta,  Kína, Oroszország és az Egyesült Államok egyaránt hatalmas összegeket költ nukleáris arzenáljaik bővítésére, modernizálására, ami növeli a tévedésből, téves számításból eredő nukleáris háború állandóan jelenlévő veszélyét. Az ukrajnai háború szintén a nukleáris eszkaláció állandó kockázatát teremtette meg.

(mandiner)

Legfrissebb