75 éves az egyik legismertebb keresztény himnusz

75 év után a "Mily nagy vagy te" című dal még mindig az egyik legismertebb keresztény himnusz.


1885-ben egy fiatal svéd lelkész, Karl Gustav Boberg hazafelé tartott az Istentiszteletről, amikor egy heves zivatar csapott le rá, és majdnem meghalt! Aztán végignézte, ahogy a vihar elvonult, a nap kisütött és beragyogta az öböl vizét, a madarak pedig énekelni kezdtek a fákon.

Ez elgondolkodtatta őt Isten hatalmas erejéről és a természet feletti uralmáról, ezért ihletet kapott, hogy verset írjon arról, aminek tanúja volt. A versnek az "O Store Gud" (Ó hatalmas Isten) címet adta, és elküldte a helyi újságnak, amely leközölte.

A keresztény himnusz Amerikában hivatalosan 1949-ben jelent meg, és akkor vált népszerűvé, amikor 1957. június 16-án a televízióban is bemutatták. George Beverly Shea bariton énekes előadta a dalt Billy Graham New York-i összejövetelén, ahol a becslések szerint 19 ezer résztvevővel ismertette meg a dalt.

Ó Uram, Istenem, amikor én a csodálattal
Tekintek a világra, melyet kezed teremtett,
Látom a csillagokat, hallom a mennydörgést,
Hatalmadat mely megnyilvánul az egész világmindenségben.

Akkor lelkem énekel Neked, Megváltó Istenem:
Milyen nagy vagy, milyen nagy vagy!

– áll a dal első két versszakában.

A dal erőteljes szavai nagy hatással voltak a keresztényekre világszerte, és ma, a 75. évfordulón a "How Great Thou Art" még mindig magával ragadja az embereket, kortól, nemtől és felekezettől függetlenül.

Az évforduló alkalmából az Integrity Music felkérte a Grammy-díjas keresztény dalszerzőket, Matt Redmant és Mitch Wongot, hogy közösen készítsék el a dal feldolgozását, olyan ismert keresztény előadók közreműködésével, mint Chris Tomlin, Matt Maher, Kari Jobe, Cody Carnes és Naomi Raine, akik egy újabb versszakkal bővítették a himnuszt, amely nem kis kihívás volt a dalszerzők számára, hiszen a dalra az évtizedek, kultúrák, költészet és személyes bizonyságtételek is hatással voltak.

"Azt akartam, hogy a 'háború' szó szerepeljen benne. Ez egy elég durva szó. De a mindennapokról és az örökkévalóságról is énekelnünk kell".

Addig a napig.
Amikor a menny üdvözöl minket,
És ahogy sétálunk ezen a megtört, háborúzó világon,
Jöjjön el a te országod,
Szabadíts meg minket a gonosztól,
És hirdetni fogjuk Istenünknek, hogy milyen nagy vagy Te!

- szól az ötödik versszak.

A dalt hivatalosan 2024. január 26-án jelent meg, és annak bevételét humanitárius célokra ajánlják fel Ukrajnának.



(CBN, Christian Headlines)