Ugrás a tartalomra

(18+) Modern kori emberáldozat: hátborzongató történet látott napvilágot Indiában

Roslin és Padma - a brutális gyilkosság áldozatai Fotó: UCA News

A történet bizonyos olvasók számára felkavaró lehet!  - Két nőt brutálisan meggyilkoltak egy okkult szertartás keretében Indiában.

Az emberáldozat két áldozatának - Roslin és Padma - képei a helyi médiában jelentek meg, a rendőrség szerint a nőket egy rituálé részeként gyilkolták meg, amelyet a gazdagságért és a jólétért végeztek el. A Kerala Pathanamthitta körzetéből jelentett szörnyű esetre október 11-én derült fény.

A rendőrség közölte, hogy három gyanúsítottat tartóztattak le, köztük egy nőt, aki a kihallgatás során beismerte a bűncselekményt.

Az első számú gyanúsított Mohammad Shafi, vagy más néven Rasheed fekete mágiával foglalkozó szakember (feltehetőleg a tantrizmus irányzatának követője, amely az indiai vallásfilozófia egyik típusa), aki meggyőzte Bhagaval Singh hagyományos gyógyítót és feleségét, Lailát, hogy az emberáldozat jólétet hoz nekik. A trió állítólag elrabolt két nőt, akiket csak Roslin és Padma néven azonosítottak, megölték és feldarabolták a testüket, majd a testrészeket rituális áldozat keretében a házaspár házának helyiségeiben elásták.

A keralai Pathanamthitta kerület lakóparkja, ahol a jelentések szerint a nőket lefejezték és holttestüket eltemették - Fotó: The Indian Express

Rasheed a közösségi médián keresztül vette fel a kapcsolatot Singh-el, miután értesült a pénzügyi gondjairól, és miután elnyerte a bizalmát, biztosította őt arról, hogy pénznyereséget fog nekik szerezni egy tantrikus rituáléval, amely két nő feláldozásával jár.

Rasheed maga találta meg az áldozatokat a párnak, 300 000 indiai rúpia (nagyjából másfél millió forint) kifizetéséért cserébe. Roslint feltehetően júniusban, míg Padmát szeptemberben ölték meg - számolt be a rendőrség.

Nagaraju rendőrkapitány szerint az emberáldozat fő célja a házaspár anyagi jóléte volt.

"Már megkaptuk a házaspár és az ügynök vallomásait. A nőket a pár nagyon kegyetlen módon ölte meg. A házaspár pénzügyi válsággal küzdött, és úgy döntöttek, hogy feláldozzák a nőket, hogy megbékítsék Istent és kilábaljanak a válságból"

- mondta Nagaraju.

Pinarayi Vijayan, Kerala állam miniszterelnöke megdöbbenését fejezte ki az eset miatt, és azt mondta, hogy nem lett volna szabad megtörténnie az ő államában.

A dél-indiai Kerala állam keresztény vezetői megdöbbenésüknek adtak hangot a történetkre reagálva, miközben a gyilkosságokat a vallási, társadalmi és politikai vezetők számára felrázónak nevezték, és felszólították őket, hogy támogassák az igazságosságot és kerüljék a babonákat.

(The Indian Express, UCA News)

Legfrissebb