"Ez az Úr akarata" - 101 évesen is Istentiszteletre jár egy amerikai nagymama

Néhány héttel a 102. életévének betöltése előtt Mary Shy elmondta, hogy álmában sem gondolta volna, hogy ilyen sokáig fog élni.

„Ez az Úr akarata. Szóval ezen nem lehet vitatkozni. Amikor Ő készen áll, akkor majd eljön értem”

- mondta.

„Van még itt valami, amit meg kell tennem. Nem tudom, mi az, de amikor Ő befejezi velem, akkor hazamehetek”.

Mary 88 éves koráig egy könyvelőcégnél dolgozott. Az elmúlt 40 évben egyedül is élt, csupán három hónappal ezelőtt döntött úgy, hogy unokájához és feleségéhez, David és Kelly Duncanhez költözik.

„Ő egy belevaló nő. Hihetetlen humorérzéke van. Nagyon könnyedén veszi a dolgokat. Nagyon kedves”

– mondta Kelly a CBN Newsnak.

„Az emberek kérdezik, hogy sokat panaszkodik-e, de ő nem.”

Mary továbbra is aktív életet él, minden héten gyülekezetbe és fodrászhoz jár, kéthetente pedig a még pedikűröshöz is ellátogat. Sok házimunkát is végez, például a mosást és a mosogatást is ő végzi, és sok ételt is ő maga készít, valamint egy pici pohár vörösbort is megiszik majdnem minden nap.

A legfigyelemreméltóbb, hogy Mary minden nap több mint egy órán át olvassa a Bibliát, ahogyan azt már évek óta teszi.

„Ó, minden alkalommal, amikor elolvasod, valami újat kapsz belőle”

– mondta.

Mary elmondása szerint a haláltól sem fél, sőt, éppen ellenkezőleg, már várja.

„A mennyország olyan csodálatos lesz, hogy ha valaki épp ésszel megérti, miért aggódna miatta?”

– tette hozzá.

Bár Mary hosszú élete lenyűgöző, nincs egyedül. Ma több mint 100 ezer ember él amerikában, akik már századéik életévüket betöltötték, és az USA Népszámlálási Hivatalának előrejelzései szerint ez a szám a következő 30 évben megnégyszereződik. Ez főként a várható élettartam növekedésének köszönhető.

Dr. Steven Gundry, sebész és öregedés szakértő szerint a százévesek, mint Mary, általában nagyon egészségesek, és életük során azok is maradtak, amely szerinte a nagyszerű belflóra állapotuknak tudható be.

„Ezeknek az embereknek az élettani jellemzői egy 50 éves személyéhez hasonlítanak”

– mondta Gundry, valamint hozzátette:

„Ha megnézzük a 105 éves embereket a világon, akkor a 30 éves emberek változatos bélmikrobiomját hordozzák”

Az orvosok szerint az egészséges bélflóra mellett a hosszú élettartam másik tényezője a testmozgás, különösen a hegyi gyaloglás. Valójában a világ öt városa, ahol a legmagasabb a százévesek koncentrációja, mind nagyon dombos. Ezek: Okinawa, Japán; Szardínia, Olaszország; Nicoya, Costa Rica; Icaria, Görögország; és Loma Linda, Kalifornia. Kiderült, hogy Mary élete nagy részét a Smoky-hegységben töltötte, és rengeteget gyalogolt ott.

„A napjaink meg vannak számlálva. A mi időnk az Úr kezében van”

– mondta Kelly, amikor megkérdezték, hogyan magyarázza nagymamája hosszú életét.

„Nem tudom, hogyan működik minden. Lehetsz 50 éves és fitt, és az Úr hazahív, vagy lehetsz 101 éves. Szóval ezek a dolgok az Úrtól függenek”.

Mary azt tanácsolja a fiatalabbaknak, hogy adják az életüket az Úrnak, és mindig olvassák az Ő Igéjét.

„Most éppen Ezékiel könyvét olvasom. És ez lenyűgöz engem. Meglep, hogy Isten évezredekkel ezelőtt pontosan azt írta bele, amit ma olvashatunk az újságokban”

– fejtette ki.

(CBN)